Utána a sógornőm mondta hogy neki sokat és lelkesen beszéltek a gyerekek Szlovéniáról, nem csak azt hogy tudtak aludni a buszon meg ilyesmi.

A szünetben sokat pihentünk, csak én közben dolgoztam is, meg egyik nap megpróbáltunk ellátogatni a Varázserdő nevű interaktív kiállításra, de a sor láttán inkább átbattyogtunk a Holnemvolt parkba. Bercivel kétszer is hullámvasutaztunk (a többiek csak egyszer), Nudlival pedig kerülgettünk lábujjhegyen kecskebogyót és simogattunk kiskecskéket.

Arra is kihasználtuk a szünetet hogy tovább tágítsuk látókörüket, megnéztük a 300-at (nem tetszett nekik, de érthető, lassú, sokat beszélnek, van benne szex és sok az erőszak, az én véleményem pedig szánalmas hogy meglett férfiak gumibugyiban és piros szupermen-köpenyben indulnak harcba), a Szellemirtókat (ezt én erőltettem, szerencsére tetszett nekik), az új X-ment, és az Így neveld a sárkányodat 2-t, bár azt már moziban is látták, viszont én nem, szóval az én látóköröm tágult. A Godzillát még régebben látták, de nem tudom felírtam-e, a Titanicot pedig most, mert Nudli kérte, mert már minden osztálytársa látta csak ő nem, meg az új Transformerst.

Nudli már egészen elfogadta hogy a kanapéról szemüvegben nézzen filmeket, nyilván rájött hogy kényelmesebb mint a babaszéken ülni a tévétől 20 centire. Mostanában inkább ő borult ki párszor, néha sikerül Bercit is jól felbosszantania. A tanító nénije újra és újra belopja magát a szívünkbe, pl. hogy ad egy határidőt hogy mikorra kell megtanulni a verset, de aki egy héttel előbb felmondja az csillagos ötöst kap, aki 6 nappal előbb az meg ötöst (szerencse hogy Nudli nagyon könnyen tanul verset) (ötöst kapott), meg előző délután írják be az üzenőbe hogy másnap fogászat (amikor Nudli már elment edzésre). Persze ők is van amit elfelejtenek, Nudlinak tegnap este jutott eszébe szólni hogy másnap főznek és vinni kell túrót vagy hagymát vagy nem tudja mi van még a receptben, és kifejtette hogy ő szeretne vinni mert nem akar kilógni a többiek közül. Úgyhogy Gé reggel lement boltba. Körözöttet készítettek, megkóstolta legalább, persze nem ízlett neki.

Berci meg beteg lett, pár órára itthon hagytuk egyedül, de előtte kipróbáltuk hogy tudja használi a telefont. Másodikra inkább kérte hogy anyuval legyen. Este Harry Potter olvasás közben meg egyszercsak megkérdezte hogy mi az élet értelme, nem kezdtem el magyarázni hogy ezt még Yalom se tudja (és az a tanácsa hogy igyekezzünk nem gondolni erre), hanem hogy erre mindenkinek magának kell rájönni, hogy neki mi, ki is találta hogy az hogy rájöjjünk hogy mi az élet értelme. Nudli szerint meg a finom csoki amit ebédre kaptak a suliban, de csak viccből.

Befejeztük az Orphan Blacket is, úgy vagyok vele mint a Banshee-vel, annyira beszippantott hogy többször megfeledkezem róla hogy már vége és várom a folytatást. A Híd első évadját is megnéztük, az annyira nem kötött le, hiába sejtem hogy sokkal közelebb áll ahhoz ahogy valójában zajlik egy nyomozás, nem véletlen hogy általában pörgősebbnek mutatják. Az emberi része meg fura ugye egyrészt Saga miatt, de Martin is fura aki egy kedves nagy mackó, ami az én fejemben nehezen áll össze azzal hogy milyen felelőtlenül viselkedik. A vége meg szerintem különösen kegyetlen nemcsak ahhoz képest amit megszoktam, hanem az addig részek hangulata alapján sem számítottam rá.

Elolvastam a Do androids dream of electric sheep-et, tetszett de teljesen más mint a Szárnyas fejvadász, a sztorija meg a hangulata is sötétebb, meg kicsit misztikus, néha olyan mintha egy álom lenne az egész. Aztán egyik nap elfelejtettem magammal vinni a könyvem, viszont a telefonon megtaláltam a The perks of being a wallflowert. Aranyos, helyes benne a főszereplő fiú. Annyira nem tudtam azonosulni a felvetett lelki-társadalmi problémákkal, lehet hogy azért mert sosem voltam amerikai tinédzser srác. Vagy szívtelen vagyok, nem tudom. Lehet hogy nekem sok volt mindig a reakciót amikor valami felzaklató történt, nem hagyott helyet annak hogy én is felzaklatódjak. Aztán elkezdtem az Old man’s war sorozat utolsó részét, aminek még nem jegyeztem meg a címét. Ja és megnéztük a Transcendence-t, fura volt szerintem, mindenfélét felvet de úgy tűnik nem azért hogy elgondolkoztasson, inkább mégis csak egy pörgős thrillert akartak csinálni, az etikai és egyéb problémák felvetését feláldozták az izgalmas fordulatok oltárán. De hát azért Johnny Depp, meg pörgős is volt tényleg, szóval egynek jó.

Tegnap meg általános iskolai osztálytalálkozón voltam, a hozzáállásomat jellemzi hogy ha mostanában felmerült az osztálytalálkozó téma, mindig legyintettem hogy nekünk most lenne a húsz éves érettségi találkozónk de nem szervezte meg senki, erről meg teljesen meg is feledkeztem. Nem is volt sok kedvem hozzá (ötödiktől jártam ebbe az osztályba, két lánnyal beszélgettem egy-két mondatnál hosszabban, közülük az egyiket utol se érték), sokat vetett a latba hogy mégis elmentem, hogy a házunk tövében levő étterembe szervezték. Az osztályt jellemzi amikor beszélgetés közben valaki egyszercsak megjegyezte hogy nahát, egymás mellett ül a három eminens tanuló. Én egy olyan iskolából csöppentem ide, ahol több mint négy éven keresztül nem találkoztam a stréber, eminens szavakkal, és nem volt ciki jó tanulónak lenni, itt meg kisebbségbe kerültem ahol az eszem miatt csúfoltak, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, meg most sem. Az étteremből nem mentem velük tovább bulizni (pedig a Retró nevű hely akár érdekes is lehet), részben mert túl nagy volt a kísértés hogy egy perc alatt hazasétálhatok.

Most meg segítünk megfogalmazni Bercinek a tündérmese, láncmese és állatmese definícióját.

Végre megnéztem a Django-t

Dr. King Schultz: [aiming .45-70 rifle at fleeing Ellis Brittle] You sure that’s him?

Django: Yeah.

Dr. King Schultz: Positive?

Django: I don’t know.

Dr. King Schultz: You don’t know if you’re positive?

Django: I don’t know what ‘positive’ means.

Dr. King Schultz: It means you’re sure.

Django: Yes.

Dr. King Schultz: Yes, what?

Django: Yes, I’m sure that’s Ellis Brittle.

[Schultz shoots Brittle off his horse]

Django: I’m positive he dead.

Calvin Candie: White cake?

Dr. King Schultz: I don’t go in for sweets, thank you.

Calvin Candie: Are you brooding ’bout me getting the best of ya, huh?

Dr. King Schultz: Actually, I was thinking of that poor devil you fed to the dogs today, D’Artagnan. And I was wondering what Dumas would make of all this.

Calvin Candie: Come again?

Dr. King Schultz: Alexander Dumas. He wrote “The Three Musketeers.” I figured you must be an admirer. You named your slave after his novel’s lead character. If Alexander Dumas had been there today, I wonder what he would have made of it?

Calvin Candie: You doubt he’d approve?

Dr. King Schultz: Yes. His approval would be a dubious proposition at best.

Calvin Candie: Soft hearted Frenchy?

Dr. King Schultz: Alexander Dumas is black.

 

és tetszett.

Aztán megnéztem a Lost in Translationt, és még egyszer megnéztem. Ahogy újra meg újra találkoznak, és érződik a kapocs de mégsem fekszenek le, de a végén még utána fut a kocsiból de nem lehet hallani hogy mit súg neki. Meg a japános élményeik ahogy BM-nek hosszan magyaráz a rendező amit a tolmács annyival fordít le hogy turn to camera, with passion, SJ meg betéved az ikebanára és a néni mutogatja neki hogy mit kell csinálni és ismételgeti hogy ok. Meg SJ-nak hosszan magyaráz japánul a doki miközben mutogat a röntgenjére, közben BM beszélget egy kicsi bácsival aki kineveti. Meg az elidegenedős élményeik ahogy SJ próbálja elmagyarázni a telefonban hogy mit érez de a barátnője nem figyel, BM meg kapja csomagküldővel a padlószőnyeg-mintákat hogy kiválassza a színt az irodájába (és ő is próbálja elmagyarázni a telefonban a feleségének hogy mit érez aki odáig jut hogy jó lehet neki hogy pihen), meg próbálja levakarni az öntudatos amcsikat akik felfedezik hogy híres és kezdenek nyomulni. Meg amikor felváltva látjuk ahogy éjszaka kapcsolgatják a tévét. Együtt meg amikor kiveszi a kezéből a cigit és beleszív, ő meg a vállára hajtja a fejét. Meg fekszenek egymás mellett, és csak a lábujjával ér a térde széléhez, ő meg megfogja a lábát.

Tegnap meg a Brokeback Mountaint, mert Gé váratlanul kocsmázni távozott, így borult a tervezett program (Dexter) és kerestem valamit otthon. Feliratot is töltöttem le hozzá, mert különben egy szót sem értettem volna belőle. Örülök hogy megnéztem, nagyon szép film. Lehet hogy pár hónap múlva erről is tudok részletesebben.

Anna Faris foglalja keretbe a bejegyzést, aki mindkét filmben (és a Jóbarátokban is, ahol még ezeken kívül láttam) buta nőt játszik. Rossz lehet ha valakit így skatulyáznak be, mellékszereplő szép de feltűnően buta csaj szerepében.

Before Mindnight spoilerrel

nem tetszett, mérges lettem tőle, főleg Julie Delpy-re, mért kell a saját hisztériáját minden filmbe belevinnie amibe beleszólása van, mért nem élhetnek békés házasságban, mért kell felspannolnia magát addig amíg majdnem elválnak.  de utólag megbékéltem, hogy hiszen Jesse pont ilyennek szereti Celine-t, és amiket felvet azok tényleg más házasságokban is előfordulhatnak, pl. hogy a nő mindenki érdekeit a sajátjai elé helyezi, aztán rájön hogy túlságosan leterhelődött és nem jut ideje élni, és neheztel a férjére hogy ő meg jól menedzseli az életét. meg tetszik az a könyvötlet a mentálisan sérült emberekről. a múltkor beugrott a metrón hogy milyen lehet ismerősként köszönteni mindenkit (nálam kb az ellentéte van de mindegy).

Ezt a hetet is legyőztem, teljesítettem a kötelezőket, a pszichológusnál még mindig cikinek érzem a sírást, pedig hagyja hogy teljesen ránk sötétedjen a szoba, és ma a kreatív anyukát is eljátszottam a Nudliék osztályában rendezett közös barkácsoláson (annyira nem kreatív hogy saját ötletet vigyek, mert tavaly és múlt héten sem jutottam el, ezért nem tudtam hogy az a szokás). Nudli tegnap azt álmodta hogy kismajmokat költöztetett az ágyába akik mindent szétszedtek és nagyon rendetlenné tették az ágyát, ami tele lett fogakkal, és hiába kérte a felnőtteket hogy tegyék neki rendbe. De tudta hogy álmodik és végül sikerült felébrednie. Berci meg ideges lett atlétikán egy lány osztálytársára mert nem tudta elkapni és megszorongatta a karját, ezt a kislánytól tudjuk, Nudli próbált Bercinél is kérdezősködni de erre dühödten elvágtázott aztán káromkodott hogy miért olyan messze álltam meg a kocsival (=20 méter a kaputól). Itthon evett nagy milka táblát harapva*, szín szerint csoportosította a haribo kukacait amiket a mikulás hozott, aztán bevett egy köteget a szájába** és estére újra jó kedve lett, még az orrspray-t is elviselte. Kérték hogy nézzük a sztáros műsort (nem vagyok hajlandó tudni a címét). Én meg megnéztem a Blade Runner végét ami lemaradt múlt hétről, meg elkezdtem a Lost in translationt, aztán félbehagytam hogy ezt leírjam.

*nagyon jól néz ki, de sajnos nem engedte lefényképezni

**ezt meg se próbáltam lefényképezni, pedig ez is jól nézett ki

Love and other drugs

Valaki mesélte hogy van egy film arról hogy hogyan dolgoznak az amerikai gyógyszerügynökök, amiről én korábban úgy gondoltam hogy ott nem megy ennyire a direct marketing mert az amerikai orvosokat nem lehet ilyenekkel kivásárolni hogy toll meg konferencia, és persze elhittem az illetőnek hogy de (aki egy gyógyszerügynök, de ez most mellékszál), de akkor már érdekelni kezdett a film, úgyhogy megnéztem és kiderült hogy ez egy ilyen valódi hollywoodi izé, nem ilyen dokumentumfilm-jellegű, és hát Jake Gyllenhaal, meg én “neveletlen hercegnő” “catwoman” Anne Hathaway-t is bírom, és az jó benne hogy ebből a szempontból nem olyan didaktikus hogy fú szemét gyógyszercégek, csak úgy odaszúr egyet-egyet hogy pont rajta jön ki a ritka de kellemetlen mellékhatás meg satöbbi. De alapvetően egy nagyon hollywoodi szerelmes történet, mondjuk annak szerintem jó, meg benne van a Praise You, Harvey a Suitsból, meg pl ezt tetszett: “Let’s just say in some alternate universe, there’s a couple just like us, okay? Only she’s healthy and he’s perfect. And their world is about how much they’re going to spend on vacation or who’s in a bad mood that day, or whether they feel guilty about having a cleaning lady. I don’t want to be those people. I want us. You. This.” – bár ez is giccses egy picit, és attól a sablontól nem tudtak elszakadni hogy bla-bla-bla, és egyszercsak találkoznak, és első pillanattól érződik hogy ez valami különleges, de aztán valami közbejön, de végül ezer nehézségen keresztül bizonyítják hogy ők tényleg egymásnak születtek és happily ever after. Meg ez a beteg csaj vonal kicsit olcsó húzás. De ahhoz képest mondjuk hetes. És elég sokat is nevettem rajta, meg egy kicsit sírtam, de ezt letagadom ha bárki felhozza nyilvánosan.

(Más kérdés hogy milyen lenne egy olyan szerelmes film amiben egyértelmű hogy ők csak két ember akik kikötöttek egymás mellett, és valószínűleg mindkettő számára lett volna jobb lehetőség is, de ki ér rá örökké keresgélni, meg amúgy se azon múlik hogy mennyire tökéletesen összeillenek és varázs meg tűzijáték, hanem hogy mennyit hajlandóak dolgozni érte hogy működjön, bár most hogy leírtam a francia filmek többsége ilyen lehet.)

A mai betegek valószínűleg olvasták a nyafogásomat, többen is jól voltak, illetve külön kiemelték hogy meg vannak elégedve az ellátással. Ráadásul holnap szabadnap és megyünk Esztergomba. De (ez nem jön ide de lusta vagyok normálisabban átkötni) (on a different note) összeszámoltam hogy mennyit alszom és szerintem sokat: hétköznap a 7-8 óra megvan, hétvégén 8-10 és még heti 2-3-4x alszom délután is 2-3 órát.

Lennének komolyabb témák, de szerintem unalmasak, meg lusta is vagyok, ráadásul sikerült megtalálnom hogy mi volt az a film amit utoljára letölttettem Gével és aztán nem néztem meg, úgyhogy inkább azt nézem meg.

Amikor épp elfoglalják magukat, akkor Nudli vagy szuperhősös filmet néz úgy hogy a tévéhez kapcsoltatja a számítógépet (a monitor nem elég neki) (Batmant nem néz), vagy olvasgatja az állatos könyveit, vagy olvasgatja az állatos könyveit és a google képkeresővel rákeres az állatokra. Berci már végignézte a Bleach-t de általában azt nézi újra vagy abból készült videókat (amiknek általában jó zenéje van), vagy figyeli hogy a cartoon networkös kedvenc meséikből (Parkműsor, Kalandra fel, A hibbant sziget harcosai, Ben10 Omniverzum, Gumball, Scoobydoo, Gormiti, Az igazság ifjú ligája, Batman, Redakai) mikor adnak újat és azokat nézi meg. Próbáltam rávenni hogy olvasson, ebből a célból előszedtem neki a Robogunk az észtrabantont, de szerinte bele sem kell kezdenie hogy tudja hogy unalmas, és különben is utál olvasni mindent ami nem a Naruto és az Egy ropi naplójából, mert mind unalmasok. Ritkán játszanak is együtt és csak 5 perc után szállnak ránk hogy mi is szálljunk be.

Amikor nem foglalják el magukat, akkor ötpercenként ledobálják a kanapé párnáit a földre, felváltva bosszantják egymást butaságokkal és a szenvedő fél minket nyaggat hogy mentsük meg, vitáznak azon hogy ki lehet a számítógépnél/tévénél, minket ugráltatnak olyan feladatok miatt amiket ők is el tudnának végezni pl. kérnek gabonapelyhet vagy pirítóst aminek szétszórják a morzsáit a földön és a kanapén, aztán ott hagyják a tányért a földön.

Spooky Island

Aki meg akarja nézni a Viharszigetet az ne olvassa el ezt, de kicsit később csatlakoztam be és elolvastam az előzetest meg egy kritikát, és azzal egyetértettem hogy elég sablonosra sikerült és ez sokszor elvesz a hatásból (nem sötét és vészjósló, hanem karikatúraszerű) (ahogy bevonulnak először az elmegyógyintézetbe ott a sejtelmes zene kb mint a Darth Vader theme) (meg ahogy felnéz az a sovány ijesztő szemű nő és rávigyorog Leóra), de amikor azt írta a kritika hogy a vége viszont tényleg nagyon meglepő és abszolút nem gondolt volna rá, akkor arra gondoltam hogy ja jó akkor nem az lesz hogy Leó az elmebeteg.

Mégcsak az elején tartanak

A lego kalandjátékok eddig is (star wars, harry potter, batman) nagyon jó szolgálatot tettek azzal hogy emészthető formában ismertettek meg jó filmeket a gyerekekkel, amiket utána meg tudtak nézni. Most a gyűrűk urával is elkezdtek játszani, ilyen kis aranyosságok vannak benne hogy Gandalf mászkál Bilbo házában és folyton beveri a fejét egy lámpába, amit aztán kihajít az ablakon, Mordor kapuját meg azért nyitják ki mert megérkezett a pizzarendelés. (Viszont a “one does not simply walk into mordor” nincs benne.)

Vicces látni ahogy Berci kifejleszti az elméleteit egy számára eddig ismeretlen világról, amit mondjuk a Narutónál csak hallgatok, de nem értek, itt viszont van viszonyítási alapom, úgyhogy kuncogok is magamban:

“Úgy látszik hogy a fekete lovasok ilyen holt gonosz király-vezető-félék”

“A tünde olyan lányosan hangzik, mért pont egy fiú a főtünde?”

Nudli is csatlakozik:

“Az elefánt 3-4 tonnát nyom, akkor az olifánt legalább 12-t.”

“A Gyűrűk ura előbb készült el mint a Fradi pálya.”

A laptop

A notebookról röviden úgy tudnám összefoglalni a véleményem, hogy ez egy rossz film. Hosszabban úgy hogy nemcsak fiúknak csöpögős, lassú és unalmas, amit még R.G. sem tud ellensúlyozni (aki itt még kislány és nekem annyira egyébként sem jön be mint sokaknak). Sztorija gyakorlatilag nincs (két ember egymásba szeret és együtt éli le az életét), amit a folyamatos fordulatokkal megpróbáltak elfedni, de ettől csak egy végtelen szenvelgés lett. A női főszereplő a legidegesítőbb, a karakter is: döntse már el végre hogy mit akar, és ne futkározzon keresztül a színen, Jennifer Garner Rachel McAdams meg rossz választás volt, túl kemények az arcvonásai ehhez a szerephez (vagy csak nekem nem tetszik a feje)*, és állandóan liheg vagy sikítozik vagy idegesítően nevet, de ez részben lehet hogy a rendező hibája. És az Alzheimer kór egyáltalán nem ilyen, semmilyen szempontból nem indokolt hogy a családja letagadja magát a beteg előtt (mármint semmilyen orvosi szempontból, a forgatókönyv szempontjából nagyon király volt hogy így “meglepődtünk”).

*megnéztem az IMDB-n és szép nő, de valamiért a szerepben nekem nem tetszett

Odakattintottam a spoiler blogra hogy tényleg a filmek vége van-e benne, és jött az arcomba a Django vége. A Django-t még a Hobbitnál is jobban meg akarom nézni (ami érzékeltetni hogy mennyit ér ha meg akarok nézni egy filmet) (vsz mire eljutok tényleg moziba, elfelejtem a végét) (nem). Amióta ezt írtam, van a Gengszterosztag és a Dredd is, viszont tényleg elfelejtettem a végét.

Befejeztem a Sose engedj el-t, szomorú volt, meg biztosan ütött volna ha nem emlékszem ködösen a filmre amit régen egy barátnőm elmesélt, nagyon különleges hangulata volt és tényleg szörnyű ami történik szegényekkel. Kicsit úgy vagyok vele mint az AI-val, nehéz átéreztni az androidok és a klónok szomorú sorsát, mivel nem léteznek.

Utána elolvastam a Stardustot, és sokkal jobban tetszett mint a film (pedig az is tetszett), nehéz megfogalmazni de valahogy nemesebb és finomabb, a film kicsit ilyen ripacskodónak tűnik hozzá képest. Ha képek lennének, akkor a film csillámos zseléfilccel és zsírkrétával készült volna, a könyv meg vízfestékkel. El is döntöttem hogy most egy kicsit nem olvasok mély és súlyos mondanivalójú könyveket, amikről miközben olvasom tudom hogy jó könyv és sok gondolatot mozgat meg, csak közben borzasztóan érzem magam, hanem Neil Gaimant. Aztán elolvastam az M for Magicet, amiről közben derült ki hogy novellagyűjtemény, és a végén hogy gyerekek számára készült (az e-olvasó varázsa), aztán később brainoiz elmondta hogy korábban megjelent novelláiból válogatta össze gyerekek számára. Ez azért volt fura, mert az összes halálról és/vagy élőhalottakról szólt.

Most pedig a Neverwhere-t, és mindent nyújt amit vártam. És vicces is, például ezek a jellemzések:

Mr. Croup began to laugh. It sounded like a piece of blackboard being dragged over the nails of a wall of severed fingers.

His mouth tasted like several small animals had been using it as a rest room.

lusta vagyok kikeresni a magyar verziót, ezért aki esetleg igényli annak be kell érnie az én fordításommal:

Mr. Croup felnevetett. Úgy hangzott, mintha valaki tábladarabot húzna végig egy levágott ujjakból álló fal körmein.

Olyan íze volt a szájának, mintha korábban sok kis állat használta volna wc-nek.

Shrink

Amellett hogy érdekesen fonódik össze nagyon különböző emberek élete, az is jó benne hogy nincsenek túlmagyarázva a dolgok. És Kevin Spacey zseniális. Nem vígjáték. 10/10.

A 12 majom pont olyan jó film mint emlékeztem, és még érthetőbb is annál amire emlékeztem. Nem is értem mért nem láttam azóta amióta először láttam, mármint eddig.

Nudli kitalált egy filmet, amiben nagyon régen a tudósok feltaláltak egy gyurmát amit apokalipszis gyurmának neveztek el. Nem véletlenül, mert életre kelt és harcolt az emberek ellen. Az volt a gyurmák célja, hogy az egész univerzum gyurmából legyen, még a nap is. Mindenkit legyőztek és átváltoztatták gyurmává. A főgyurma bármivé tudott változni, a többiek csak egy formát tudtak felvenni. Pók vagy ilyesmi, de látszott hogy gyurma. Bútor formát is fel tudtak venni, valaki beleül és megfojtja. Van a filmben kaland, utazás, harc, mindenféle. Mert repülővel utaztak oda az emberek hogy legyőzzék. A végén már a fél föld gyurmából volt, de vízzel legyőzték a gyurmát, és minden visszaváltozott.

Good guy óraátállítás: nincs bűntudatom amiért megnéztem az Edward Scissorhandet éjféltől fél 2-ig. (Mert még nem láttam, és most jöttem rá hogy hiányzik a műveltségemhez. vagy ből vagy mi.) Tetszett, Johnny Depp bámulatosan bánik az arcával, Winona Ryder ugyanazt az arckifejezést használja mint a többi filmben amikor épp zaklatott (ráncolja az orrát és félrenéz), Dianne Wiest ugyanúgy vinnyog mint az In Treatmentben, csak itt jobban illik a szerepéhez. A mondanivalóját nem biztos hogy pontosan értem, jobb a furcsa személyeket elzárni valahol messze, mert mindenkinek az a legbiztonságosabb?

csupa kaland az élet

Pénteken nem kapcsolódott be a netbookom és megijedtem hogy máris tönkrement és mi lesz a betegnyilvántartásommal. Hazafelé lemerült a telefonom és ezer év után úja használtam nyilvános telefont, izgatottan dobáltam be a százasokat miközben Gé szólt hogy csak egy percre megy haza mert mégis ő fog ötlabdázni.

Otthon kiderült hogy nincs net, aztán úgy tűnt hogy mégis van, majd nyilvánvalóvá vált hogy nincs. Viszont odaadtam anyunak a netbookot hogy vigye haza, hátha apu meg tudja javítani. Még aznap este hívott hogy jó a gép, csak ki kellett venni az aksiját és visszarakni.

Aztán egész hétvégén néha úgy tűnt hogy lesz net és egy kicsit volt is, aztán mégsem. Aztán eldöntöttük hogy glamour napokon többet nem tesszük be a lábunkat bevásárlóközpontba (bár végül bravúrosan találtam parkolóhelyet, és ajándékot is becserkésztünk, meg body shopos szájkenőcsöt magamnak, aloe verás arckrémet viszont ismeretlen okból nem vettem, lehet hogy a tömeg miatt).

Este átjött Gé osztálya hogy szuperhős-filmnézős-maraton keretében készüljenek a szalagavatóra, és közben ipari mennyiségű chipset, popcornt és pizzát fogyasszanak el. A Thort még teljes létszámmal néztük (a 10 éven aluli korosztály is képviseltette magát), 5-ig már csak a legelszántabbak maradtak fent (Captain America). Én még 3-ig gyorsan belenéztem az Ironman 2 elejébe végig. Reggel a gyerekeink azon méltatlankodtak, hogy mért alszanak fiatalok a nappalinkban, és hangosan kérdezgették hogy mikor mennek már haza, de szerencsére kiegyeztek vele hogy a hálóban nézzenek mesét, aztán pedig legóztak a fiatalokkal.

Ma örültem hogy süt a nap és meleg van és végre nem vagyok beteg. Vettem ilyen lilásos színű körömlakkot, mert féláron csak 498 forint volt és olyan aranyos kicsi az üvege és Annalight mindig körömlakkokról posztol, ki is festettem a körmöm de még mindig csúnya alakú és csúnyán festem ki. 7 körül meg hívott a főnököm hogy mi van az angol szöveggel amit pénteken odaadott, az én nagyon épkézláb reakcióm pedig az volt hogy te ki vagy? És végre van net.

egy pici spoiler sincs (tényleg)

Ezer éve megnéztük a Biutifult, már megkopott, de azért leírom, hogy ez is olyan Inarritu film amitől először piszkosnak érzed magad, aztán megtisztulsz, de nem teljesen, és hogy Javier Bardem az isten még nem láttam színészt aki ennyire át tud változni a karakterévé mint Javier Bardem.

Tegnap kis híján belealudtam az Expendablesbe, béna párbeszédek, borzasztó színészi játék, és itt ki kell emelnem Sly-t, persze eddig sem ezért szerette, aki szerette. Eleve hogy néz már ki, kb több arcfelvarrása lehetett mint ööö valami színésznőnek akinek híresen sok arcfelvarrása volt. A legalja az a jelenet amiben Schwarzenegger is megjelenik, így hogy ketten vannak már tényleg kínossá válik a színészi játék negatív halmozódása. Az akciójelenetek elviszik a filmet, már ha valaki szereti az olyat, én a robbanásokat, puskaropogást, ütések puffanását is végigásítoztam.

Volt megint filmnézős szeánsz, aminek a gyökerei az évekkel ezelőtti sítáborba nyúlnak vissza. Akkor négyen kuporogtunk az ágyon és laptopon néztünk filmeket hordozható hangszórókkal. (Ezt vajon minden alkalommal leírom?) Aztán itthon néztük az asztali gépen, most meg már a 106 centis tévén, és már többen is vagyunk, bár még nem a gyerekek nőttek fel a programhoz. Csak jó filmeket láttunk, most a Beginnerst, miután degeszre ettük magunkat pizzával, tésztasalátával, túróruditortával és fagyival, és külön figyeltünk hogy előbb igyuk a meggyes sört és utána a bort. Nagyon jó film, lassan csordogál, nagyon szépen mutatja be a homoszexualitást, a gyászt, a barátságot, egy kapcsolat kezdetét, a szerelmesek félelmét az elköteleződéstől, a vandalizmust. A végén nagyon izgultam, és a szemembe is belement valami. Ja és hát persze Ewan McGregor. (A csaj meg a Becstelen brigantykban a színésznő, és mindketten jól játszanak.)

Legközelebb a Freud filmet akarjuk, de csak ha olyan hamar lesz legközelebb hogy addig senki nem nézi meg. Vagy az Expendablest, vagy az Avengerst.

felemelkedett

Nem is gondoltam, hogy ilyen megnyugtató, otthonos érzés fél szemmel látni ahogy a mellettem ülők ellenőrzik az internetet a telefonjukon, miközben szegény Bruce [válogatott szörnyűségeken megy keresztül] (ide tudnék írni frappánsságot, de kivételesen tekintettel vagyok azokra akik még nem látták). Szerintem lehetett volna kicsit rövidebb, Mr. a. szerint lehetett volna hosszabb is, Brainoizt zavarták a következetlenségek, Suematra eddig azt hitte hogy Christian Bale béna, de most rájött hogy menő, alie a vége után 0,01 másodperccel kilőtt azzal hogy indul az utolsó járműve. Az agyam néhány perc alatt dolgozta fel ezt az infót, szóval köszöntem, csak picit később.

Aztán hazamentünk.

Tetszett, pedig olyan szinten béna vagyok a képregényekhez, hogy utána meglepődtem ilyeneken hogy akkor Anne Hathaway karaktere a catwoman volt (nekem az Halle Berry), arról meg a gyerekeimtől értesültem hogy a gonosz neve Szupererős. Végig izgalmas volt, lehet hogy a hossza sem zavart volna ha még kényelmesebb az ülés (vigyetek kispárnát) (ha olyan kényesek vagytok mint én).

Fogyókúra fail: délben enni egy tejfölös kenyeret, délután két beteg között egy szelet fornettis pizzát, és hajnali 1-kor Gru-nézés közben egy kis kolbászos kenyeret light krémsajttal a pattogatott kukoricához.

Azért jó hogy most mindketten ráérünk, mert esténként tudunk igényes és tartalmas filmeket nézni, mint pl. Clerks 2, A szállító 1, 2, 3.

Megnéztük az into the wild-ot, (spoiler!) és most nagyon mérges vagyok hogy nem lehetek mérges Sean Pennre, hogy mért kellett úgy elrontania a végét, pont amikor a kedves srác rájön hogy az élmények csak akkor boldogítanak ha van kivel megosztani meg minden. Egyébként is, mennyire nem életszerű már hogy pont amikor rájön hogy megáradt a folyó (és komolyan addig nem vette észre?) (és mért nem épített oda is hidat mint a másikra? mért nem indult el mellette hogy hátha talál egy gázlót?) onnantól nincs semmi kajája és pont összekeveri a hülye füveket is. Kár hogy igaz történet, szóval Sean Penn mégis ügyes.

spoileres de ezeket már mindenki látta

Ma megnéztem a Jackie Brownt és még mindig tetszett, de ahhoz képest ahogy első alkalommal láttam (Jackie hiperintelligens és furfangos módon keveredik ki egy borzasztó bonyolult ügyből) most úgy tűnt, hogy rajta kívül mindenki végtelenül ostoba, ha nem értelmi fogyatékos. És hogy a zsaruk mért nem gyanakodtak kb. 100 ponton a történet során (jó, tudom, gyanakodtak, de minden körülmény a nőt igazolta, meg a végén mondta is neki Michael Keaton hogy innentől már őt nem érdekli hogy kavart-e még magának valamit). Meg fura volt hogy mért nincs GPS meg lehallgatás meg ilyesmi, durva hogy milyen gyorsan változik a világ (és milyen öreg vagyok). Kíváncsi lennék hogy egy mai fiatal mit szólna hozzá.

Aztán utána még a Ne szólj számon is izgultam amíg Gé haza nem ért és rá nem mutatott hogy Sean Bean a gonosz*. Persze magamtól is éreztem, hogy ez nem olyan típusú film ahol a lelketlen bűnöző győz, hanem a szimpatikus pszichiáter és az érzelmileg meggyötört szép testű fiatal lány.

*Aki ugye minden filmben meghal.

Vajon honnan tudja

Berci kicsit nézte velünk az Apafejet*, amikor Adam Sandler megdicséri a kissrácot hogy milyen hosszan lelógatja a nyálát, felvidult hogy ezt a részt már régebben is látta. A biztonság kedvéért figyelmeztettem, hogy a valóságban nem menő dolog hosszan lelógatni a nyálad, és a film is arról szól hogy a bácsi a végére rájön hogy azért kellenek szabályok, nem lehet mindent megengedni a gyerekeknek. Berci viszont nagy életbölcsességgel hozzátette, hogy azért az nem jó ha a szülők durván szólnak rá a gyerekekre.

*Fél 9-kor mennek aludni, de ő fél 10 előtt nem nagyon szokott, ezért ha csendben van nem veszekszünk vele ha észrevesszük hogy az ajtóból leskelődik.

Tegnap este kocsmázás alapján fél órát megnéztem a shrink közepéből. Jó film, majd megnézem, szerintem józanon is tetszeni fog. Ma meg fájt a fejem rendesen, biztos a közelgő havazás miatt.

az a jó hogy ma nem kell lemosni a sminkemet, és a kötéscsere is megvolt már.

“How about this – shut your mouth or I’ll kick your teeth down your throat and I’ll shut it for you.


Csak az XBOX miatt. Annalighttól szedtem.
I’m a Girl / Boy.
I am a morning person.
I am a perfectionist. With most things.
I am an only child.
I am Catholic.
I am currently in my PJs.
I am currently pregnant.
I am currently suffering from a broken heart. 
I am left handed.
I am married.
I am addicted to MySpace. Twitter. TUMBLR. Facebook.
I’m shy around the opposite sex.
I bite my nails.
I currently regret something I have done.
When I get mad I curse.
I don’t like anyone.
I enjoy country music.
I enjoy jazz music.
I have a car.
I have a cell phone.
I have a pet.
I have at least one brother or sister.
I have been to another country.
I have been told that I’m smart.
I have been told that I have an unusual sense of humor.
I have had a broken bone.
I have changed a lot over the past year.
I have had surgery.
I have killed another person. 
I have had my hair cut within the last week.
I have had the cops called on me. 
I have kissed someone I knew I shouldn’t.
I have kissed someone of the same gender.
I have mood swings.
I have rejected someone before.
I have seen the Lord of the Rings trilogy.
I have watched Sex and the City.
I like Shakespeare.
I love to cook.
I love Michael Jackson. 
I love sleeping.
I love to shop.
I miss someone right now.
I own over 100 CDs.
I own over 100 DVDs.
I own and use a library card.
I practice a religion that is not considered mainstream.
I read books for pleasure in my spare time.
I sleep a lot during the day.
I strongly dislike math.
I think Britney Spears is pretty.
I will try ALMOST anything once.
I work at a job that I enjoy.
I would classify myself as ghetto. 
I can name all seven dwarfs from Snow White.
I am currently wearing socks.
I am tired.
I am currently waiting for someone.
I lost contact with someone.
I hate Miley Cyrus.
I think Party In The USA is catchy.
I’d date Harry Potter.
I am American.
I can name all the past presidents of the United States.
I know who was president before George Bush.
I love pickles.
I need the internet to live.
I prefer vanilla over chocolate.
I watched Star Trek.
I watched all six movies of Star Wars.
I own an Xbox.
I think music is life.
Movies -BOLD THE ONES YOU’VE SEEN-
Glory Road. Pride and Prejudice. The Princess Bride. Goonies. Center Stage. Seven. Ocean’s Eleven. Newsies. 300. Robin Hood: Men In Tights.Love Actually. Donnie Darko. My Best Friend’s Wedding. Garden State.Eternal Sunshine of the Spotless Mind. Wedding Crashers. Anchorman. Drop Dead Gorgeous. Elf. Zoolander. Austin Powers.Clueless. Mean Girls. Hairspray. Moulin Rouge. Fight Club. Pulp Fiction. What A Girl Wants. Kill Bill. Rocky. Thank You For Smoking. Little Miss Sunshine. Requiem for a Dream. The Departed. Dawn of the Dead. Memento. The Lovely Bones. 17 Again. 8 Mile. Office Space. Snakes on a Plane. Boondock Saints. The Silence of the Lambs. Say Anything. Saving Private Ryan. Superbad. The Prestige. Just Friends. Under the Tuscan Sun. Titanic. Steel Magnolias.
Saw. Ace Ventura.She’s the Man. Because I Said So. Catch and Release. Music and Lyrics. Spanglish. Stick It. Tha Fast and the Furious. Jowride. Halloween. The Italian Job. Crash. Must Love Dogs. The Last Kiss. Chicago. Harry Potter. Rush Hour. Breakfast at Tiffany’s. Clerks. Shooter. The Bourne Identity. Meet the Fockers. Dirty Dancing. A Christmas Story. Rudy. National Treasure. Sleepless in Seattle. Miss Congeniality. The Science of Sleep. The Matrix. Everything is Illuminated. Good Will Hunting. Bill and Ted’s Excellent Adventure.Empire Records. Phantom of the Opera. District 9. Lord of the Rings. Click. Scarface. The Notebook.The Breakfast Club. Sixteen Candles

TV -BOLD THE ONES YOU’VE WATCHED MORE THAN A COUPLE OF TIMES-

Saved by the Bell. Man vs. Wild. Scrubs. ER. South Park. America’s Next Top Model.Gossip Girl. Sex and the City. Friends. Dawson’s Creek.The Big Bang Theory. Seinfeld. Fraiser. The Office. Lost. Miami Ink. Made. Arrested Development. That 70’s Show. Family Guy. The Simpsons. Veronica Mars. Project Runway. Bones. Iron Chef. Alias. Pushing Dasies. Gilmore Girls. The Colbert Report. The Daily Show. Mythbusters. Avatar: The Last Airbender. 24. Will and Grace.  House. To Catch A Predator. Whistler. Heroes. Aqua Teen Hunger Force. Unsolved Mysteries. 7th Heaven. Everybody Loves Raymond. Boston Legal. Bleach. What I Like About You. Reba. Rosanne. King of Queens. Survivor. The O.C. American Idol. Days of Our Lives. General Hospital. CSI. How I met your mother. Boy Meets World. Law and Order. Numbers. Reno 911. I Love New York. Step by Step. Little People Big World. What Not To Wear. My Wife and Kids. Supernatural. Moonlight. Ace of Cakes. White Collar. Nip/Tuck. The Beauty and the Geek. Battlestar Galactica. Stargate SG1. The Inferno. Scarred. Wild N Out. Real World. Pranked. Beverly Hills; 90210. Trinity Blood. Dead Like Me. Whose Line is it Anyway? Dragon Ball Z. Futurama. Degrassi. Greek. Glee. Secret Life of the American Teenager. The Hills. Laguna Beach. Firefly. Vampire Diaries. Doctor Who. Medium. Star Trek. X-files. Cowboy BeBop. Sailor Moon. My Name is Earl. Six Feet Under. Dancing With The Stars. Desperate Housewives. Lie to me. Misfits. Better with you. 10 things I hate about you. 2 Broke Girls. New Girl. Once Upon a Time. Pretty Little Liars. The Middle. True Blood.

 

Ó, hát ha benne lett volna az In Treatment és a Community az megdobta volna azért. És az IT crowd.

Gé is megcsinálta, hogy jobban megismerhessétek.

 

I’m a Girl / Boy.
I am a morning person.
I am a perfectionist. With most things.
I am an only child.
I am Catholic.
I am currently in my PJs.
I am currently pregnant.
I am currently suffering from a broken heart. 
I am left handed.
I am married.

I am addicted to MySpace. Twitter. TUMBLR. Facebook.
I’m shy around the opposite sex.
I bite my nails.
I currently regret something I have done.
When I get mad I curse.
I don’t like anyone.
I enjoy country music.
I enjoy jazz music.
I have a car.
I have a cell phone.
I have a pet.
I have at least one brother or sister.
I have been to another country.
I have been told that I’m smart.
I have been told that I have an unusual sense of humor.
I have had a broken bone.
I have changed a lot over the past year.
I have had surgery.
I have killed another person. 
I have had my hair cut within the last week.
I have had the cops called on me. 
I have kissed someone I knew I shouldn’t.
I have kissed someone of the same gender.
I have mood swings.
I have rejected someone before.
I have seen the Lord of the Rings trilogy.
I have watched Sex and the City.
I like Shakespeare.
I love to cook.
I love Michael Jackson. 
I love sleeping.
I love to shop.
I miss someone right now.
I own over 100 CDs.
I own over 100 DVDs.
I own and use a library card.
I practice a religion that is not considered mainstream.
I read books for pleasure in my spare time.
I sleep a lot during the day.
I strongly dislike math.
I think Britney Spears is pretty.
I will try ALMOST anything once.
I work at a job that I enjoy.
I would classify myself as ghetto. 
I can name all seven dwarfs from Snow White.
I am currently wearing socks.
I am tired.
I am currently waiting for someone.
I lost contact with someone.
I hate Miley Cyrus.
I think Party In The USA is catchy.
I’d date Harry Potter.
I am American.
I can name all the past presidents of the United States.
I know who was president before George Bush.
I love pickles.
I need the internet to live.
I prefer vanilla over chocolate.
I watched Star Trek.
I watched all six movies of Star Wars.
I own an Xbox.
I think music is life.

Movies -BOLD THE ONES YOU’VE SEEN-

Glory Road. Pride and Prejudice. The Princess Bride. Goonies. Center Stage. Seven. Ocean’s Eleven. Newsies. 300. Robin Hood: Men In Tights.Love Actually. Donnie Darko. My Best Friend’s Wedding. Garden State.Eternal Sunshine of the Spotless MindWedding Crashers. Anchorman. Drop Dead Gorgeous. Elf. Zoolander. Austin Powers.Clueless. Mean Girls. Hairspray. Moulin Rouge. Fight Club. Pulp Fiction. What A Girl Wants. Kill Bill. Rocky. Thank You For Smoking. Little Miss Sunshine. Requiem for a Dream. The Departed. Dawn of the Dead. Memento. The Lovely Bones. 17 Again. 8 Mile. Office Space. Snakes on a Plane. Boondock Saints. The Silence of the Lambs. Say Anything. Saving Private Ryan. Superbad. The Prestige. Just Friends. Under the Tuscan Sun. Titanic. Steel Magnolias. Saw. Ace Ventura.She’s the Man. Because I Said So. Catch and Release. Music and Lyrics.Spanglish. Stick It. The Fast and the Furious. Joyride. Halloween. The Italian Job. Crash. Must Love Dogs. The Last Kiss. Chicago. Harry Potter. Rush Hour. Breakfast at Tiffany’s. Clerks. Shooter. The Bourne IdentityMeet the Fockers. Dirty Dancing. A Christmas Story. Rudy. National Treasure. Sleepless in SeattleMiss Congeniality. The Science of Sleep. The Matrix. Everything is Illuminated. Good Will Hunting. Bill and Ted’s Excellent Adventure.Empire Records. Phantom of the Opera. District 9. Lord of the RingsClick. Scarface. The Notebook. The Breakfast Club. Sixteen Candles

TV -BOLD THE ONES YOU’VE WATCHED MORE THAN A COUPLE OF TIMES- 

Saved by the Bell. Man vs. Wild. Scrubs. ER. South Park. America’s Next Top Model.Gossip Girl. Sex and the City. Friends. Dawson’s Creek.The Big Bang Theory. Seinfeld. Fraiser. The Office. Lost. Miami Ink. Made. Arrested Development. That 70’s Show. Family Guy. The Simpsons. Veronica Mars. Project Runway. Bones. Iron Chef. Alias. Pushing Dasies. Gilmore Girls. The Colbert Report. The Daily Show. Mythbusters. Avatar: The Last Airbender. 24. Will and Grace. House. To Catch A Predator. Whistler. Heroes. Aqua Teen Hunger Force. Unsolved Mysteries. 7th Heaven. Everybody Loves Raymond. Boston Legal. Bleach. What I Like About You. Reba. Rosanne. King of Queens. Survivor. The O.C. American Idol. Days of Our Lives. General Hospital. CSI. How I met your mother. Boy Meets World. Law and Order. Numbers. Reno 911. I Love New York. Step by Step. Little People Big World. What Not To Wear. My Wife and Kids. Supernatural. Moonlight. Ace of Cakes. White Collar.Nip/Tuck. The Beauty and the Geek. Battlestar Galactica. Stargate SG1. The Inferno. Scarred. Wild N Out. Real World. Pranked. Beverly Hills; 90210. Trinity Blood. Dead Like Me. Whose Line is it Anyway? Dragon Ball Z. Futurama. Degrassi. Greek. Glee. Secret Life of the American Teenager. The Hills. Laguna Beach. Firefly. Vampire Diaries. Doctor Who. Medium. Star Trek. X-files. Cowboy BeBop. Sailor Moon. My Name is Earl. Six Feet Under. Dancing With The Stars. Desperate Housewives. Lie to me. Misfits. Better with you. 10 things I hate about you. 2 Broke Girls. New Girl. Once Upon a Time. Pretty Little Liars. The Middle. True Blood.

I don’t see what anyone can see, in anyone else but you

Aki nagyon szerette a Junót az ne olvassa tovább. Biztos az is volt a baj hogy túl sokat vártam, mert mindenki annyira dicsérte. Bár nem tudom, mert pont az volt a bajom vele hogy túl sok. Édeskés. Dühös lettem tőle, gondolom igazából azért mert irigykedtem a csajra, hogy őt bárki aki megismeri szereti, eredeti és különleges személynek tartja, de inkább arra fogom, hogy túlságosan idealizált képet nyújt az életről és az emberekről (pl. mindenki kedves, humoros, jó fej  és jó a szövegük). De lehet hogy azért lettem mérges mert nem tartotta meg a gyereket, mert nem tudtam elképzelni hogy valaki megszül egy gyereket és továbbadja és utána még lehet boldog. De lehet hogy csak a vége. (Ha valaki nem emlékezne: miután érzelmesen elbúcsúzik az apukájától, Juno biciklire pattanván elmegy a barátjához, köszönés nélkül ledobja a biciklit, előkapja a gitárt, és a barátja háza előtti lépcsőn ülve (hangolás nélkül) közösen eléneklik az egyik gejl számot a filmből amit már addig is túl sokszor adtak.) Vagy lehet hogy csak a zene idegesített.

Egyébként nem rossz film, aranyos meg minden.

#1081

Tegnap egész jó napom volt, délelőtt kitaláltam egy új biciklis útvonalat, és el is ment arra a kis csigacsalád nagyon édesen. Közben komolyan elgondolkoztam hogy futnom kéne, hátha attól boldog lennék (hát igen, a fogorvos csaj példája megérintett). Utána idillien ebédeltünk a közeli Mekiben.

Délután Gé elvitte a gyerekeket az anyukájához, és enyém volt a lakás. Ki is használtam, először tornáztam idétlenül ugrabugráltam az ugrabugrálós videóra (igen úgy tűnik még a saját családom előtt is szégyellős vagyok kicsit) (meg ha itt vannak nehéz megkaparintani a számítógépet), utána felsúroltam a fürdőszobában a padlót (újabb 5 százaléka a teljes felületnek), közben meghallgattam a lelki egészséges mindentudás egyetemét (amit több mint fél éve hagytam elől a levelezésben hogy majd). Mindeközben sikerült a mozit is összeszervezni.

Már rég gazdag lennék, ha annyiszor kaptam volna száz forintot, ahányszor ez megtörtént velem, a film elején kiszemelek egy szereplőt hogy ismerem a színészt, egész végig gondolkozom a nevén, a végén kiderül hogy nem is ő az. Na jó, ha annyiszor kapnék egymillió forintot, akkor lennék tényleg gazdag.

A Lopott idő nagyon jó kikapcsolódás, látványos, Justin Timberlake közepesen macsó, a csajnak (állítólag) túl vékonyak a lábai, és nincs benne elhízott személy. Ez biztos valahogy összefügg az órájukkal.

Utána megint kaptam hasznos tanácsokat, például hogy idén öltözzek fehér-vagy kékiszap-katasztrófának, illetve hogy következő hobbiként válasszam a rúdtáncolást, vagy a modellhelikopterrel való 3D filmezést. És megvitattuk, hogy a magyar reklámszöveggyártók mind szánalmasan bénák vagy inkább pechesek mert magyarul minden rosszabbul hangzik.

könnyes

Megkerestem az oszkár díjas filmek között, és megnéztem elejétől végéig angolul. Sírtam, és egy pillanatra azt hittem beleszerettem Jim Carrey-be.

És

megjött a parlagfűszezon, figyelmeztetett hogy elfelejtem bevenni az allergiagyógyszert, tüsszögtem nyolcat egyben, aztán tizenötöt, aztán még percenként huszat.

régi filmek

A valós életen alapuló filmeket jobban szeretem, az élet sokkal érdekesebb fordulatokat produkál mint a forgatókönyvírók (többsége). (már unalomig ismételtem filmnézés közben Gének az egyik kedvenc kritikámat: nem életszerű. Viccelünk is vele, pl. amikor Will Smith bujkál a zombik ellen, akiken kísérleteket folytat, vagy amikor Wall-E a világűrben röpköd egy poroltóval.) Fontos jel, hogy jól sikerült a film, ha utána le kell guglizni a főszereplőt, képeket nézegetni meg interjúkat olvasni vele, meg megszerezni és elolvasni a valódi életrajzot. Pl. John Nash, Chris Gardner, Johnny Cash, Erin Brockovich.

A lándzsa hegye a legfeltűnőbb ellenpélda, a film bosszantóan idegesítően nem életszerű, emberek nem lehetnek annyira süsük hogy elmennek a legagresszívabb és veszélyesebb törzshöz téríteni anélkül hogy megtanulták volna a nyelvüket, miközben lett volna rá lehetőségük. És milyen elképesztően béna a félreértés ami miatt tényleg lenyilazzák őket amikor már épp kezdenének összebarátkozni. Van magyarázat persze, amcsi pasik voltak, a szokásos módon eltelve saját tökéletességük tudatával és beleringatva magukat a hitbe hogy előttük minden ajtó már messziről tárul fel.

De nem is ezért kezdtem bele, hanem Temple Grandin miatt, hát milyen király fej már. Eleve az autizmus önmagában nagyon érdekes, és ő belül van és nemcsak el tudja mondani milyen, hanem belülről részt vesz a kutatásában is. Emellé jön a biztatás, hogy a nehézségei ellenére milyen sikeres tudott lenni. De ami igazán tetszik, hogy mennyire felszabadító volt az életére hogy nem törődik azzal hogy mások mit gondolnak, ha valamit fejébe vesz, addig megy amíg el nem éri*. Nem törődött vele, hogy a módszerei és meglátásai milyen élesen eltértek az akkor elfogadott társadalmi normáktól és szokásoktól meg tudományos elvektől, és így hogy ezek nem korlátozták, egy csomó újítást tudott bevezetni.

 

*Oké, még nem olvastam egy könyvét sem, de gondolom ebben a tekintetben a film nem rugaszkodik el annyira a valóságtól, és a filmben egyáltalán nem tutujgatják meg egyengetik az útját, amit elér azt mind magától éri el, addig megy amíg ki nem járja amit szeretne.

Játékfüggőséggel kellett megvádolnom Gét ahhoz, hogy abbahagyja egy kicsit az Angry birds-t és megnézze hogy tényleg ugyanaz-e a rendezője az Alice-nek mint a Charlie és a csokigyárnak, de aztán belejött, és azt is megnézte hogy nyolc filmjében is játszik Johnny Depp.

facérok és cunami

Miután sikerült visszakergetni a szobájukba a vadul köröző kistermetűeket (anyaaaa, de tényleg éhes vagyok, hallod korgott a gyomrom), megtaláltam a gépen a facérokat, és gyorsan megnéztem.

És igen, éljen a grunge, és szerencsések vagyunk hogy a fiatalságunkat ilyen zenei környezetben tölthettük, viszont. Egy jó filmet vártam, annak idején mindenki dicsérte, és biztos bennem van a hiba, ilyesmit maximum 18 éves korig bezárólag kell nézni, de sajnos hazugság lenne azt állítani hogy, nos, nem utáltam. Alig vártam hogy vége legyen. A két főszereplő ellenszenvessége semmiképp sem segít. (Nem segít, hogy a csajt láttam korábban az another worldben, és vagy ellenszenves volt a karaktere vagy csak ő maga volt már akkor is az.) A sztoriban egy eredeti fordulat sincs. Lehetséges, hogy 92-ben még nem volt klisé balesetben elveszíteni a véletlenül besikerült gyereket? És a tönkrement üzenetrögzítő, jaj és hogy a szerelmi bánat súlyosságát a földön heverő üres pizzásdobozok számával hangsúlyozzák. A zene jó volt, de nem illett sem a sztorihoz, sem a szereplőkhöz.

Különben is, most a cunamiról kéne sápítozni hogy szörnyűség, és mindenféle linkeket kiposztolni ahol mások segítsenek szegény szerencsétlenül jártakon, nekem az egészről annyi jut megint eszembe hogy hányok a médiától. (Megint, és minden alkalommal egyre inkább.) (A sápítozós, szenvelgős, szemforgató, álszent emberektől, akik egyáltalán nem tudják elrejteni az extatikus ujjongásukat a nagy fogás felett, amit áldozatos munkával kizárólag a nézők naprakész és mindenre kiterjedő tájékoztatása végett tesznek közzé egy valag pénz és jelentős előrelépés reményében.)* De ez is lerágott csont.

 

Update jóval később 2014-ben: azért annyit hozzátennék hogy valószínűleg, jó, nem, biztosan vannak jó fej újságírók is, akik elhivatásból űzik a szakmájukat és az őszinte tájékoztatás a céljuk.

 

*aktívos pasi: Mai kérdésünk pedig, hogy mit jelent a cunami. (szemforgatva) Ennek sajnos szomorú aktualitása van. Gratulálok, ön nyert, mutatom a nyereményét, kétszemélyes wellness hétvége.

hétvége

Elmentünk síelni, annak ellenére hogy Berci már előző nap kitalálta hogy ő egyáltalán nem is akar, mertmertmert egy csomó időt elvesz a számítógépezéstől meg ilyesmi. Nagy nehezen rábeszéltük, de kikötötte hogy nem fog síelni, és ez így is lett, mert ő megmondta. Jó volt hogy mégis el tudtunk menni, és gyönyörű idő volt, jó volt a hó, és Nudli síelt és nagyon élvezte és ügyes is volt, és mindketten tudtunk egy párat csúszni a “nagy” pályán is, és Berci is jót rohangált a friss levegőn. Az meg praktikus volt, hogy újra eszembe jutott hogy a múltkor letört a sícipőm sarka, és még egy esélyt kaptam hogy ne így csomagoljam el nyárra és ne jövőre kelljen bosszankodnom, hanem elvihessem szervizbe.

(Oké, oké, volt egy-két apró bosszantó részlet, a sár, a síelhető pályák kínzó hiánya, az árak, amikben mindezeket nem vették figyelembe, ahogy azt sem hogy szinte kizárólag az 5 cm hosszú és 3 mm lejtésű bébipályán evickéltünk, plusz a helyszínen derült ki hogy a honlapon hirdetett kedvezmény (6 év alatt ingyenes) hétvégén nem vonatkozik, de az árak, már úgy önmagában is, horror.)

síbérlet

Meg van a semleges hozadék, ismét bebizonyosodott hogy gyerekkel legalább 12x megterhelőbb síelni mint egyedül / felnőttekkel akiket nem kell felvonóztatni és emelgetni, a kar- és mellizmaim minden mozdulnál sajognak, de a lábamat és a hasamat is érzem.

Este pedig jöttek a csajok filmet nézni. Előtte azért elfogyasztottunk némi tésztasalátát, melegszendvicset, tiramisut, forralt és egyéb bort. A tortilla chips és az újabb üveg borok nagyon jól jöttek a feszültség oldására, amikor elkezdődött a kapargatás. Most először éreztem, hogy a monitor túl kicsi volt egy ekkora volumenű filmhez, főleg hogy a széles vászon miatt csak egy vékony csík volt a kép a közepén, de annak örülök hogy nem moziban láttam, lerágtam volna a körmöm és közben emiatt is külön iszonyodtam volna, így meg jól megvitathattuk közösen hogy akkor ezt most képzeli vagy tényleg, mindazonáltal a végén kicsit meg lettünk feddve Gével hogy nem hoztuk a szokott jó formánkat a vidám kérdésekkel és beszólásokkal. Engem lefagyasztott a rettegés hogy vajon mit fog még kaparni. Tetszett. Párszor ma is eszembe jutott.

Ma meg láttuk a színházban a Micimackó és barátait.

Alternatív címek a Harry Potter sorozathoz:

HP and the Rolling Stone

HP and the Chamber of Commerce

HP and the Prisoner of War

HP and the Ring of Fire

HP and the Order of the – erre nem jutott eszünkbe semmi jó

HP and the Artist Formerly Known as Prince

HP and the Death Star – de ez Gé szerint nem jó, mert megváltoztattam az elejét

Gé szerint most hogy a gyerekek látták a Harry Potter első három részét, simán megnézhetnék a Csillagok háborúját is. De szerintem az durvább, hogy a kedvenc főszereplőből lesz a gonosz, mintha Harry Potterből lenne Voldemort nagykorában. (Ha így van légyszi ne szóljatok, még nem láttam a hetedik részt és nem is olvastam, köszi.)

ízek imák szerelmek

Stílusosan három szóval jellemezném: klisés, teátrális, erőltetett, csak akkor kimaradna a fals, dagályos és a hosszú (140 perc, de nem úgy hogy magával ragad a történet és észre se veszed az idő múlását, hanem hogy az órádat nézegeted és sóhajtozol hogy tejóég még Balira is elmegy). 

Próbáltak mindenféle jó dolgot összeszedni innen-onnan: a porvance-os filmek, meg a Vicky Christina Barcelona (innen egyvalamit sikerült, Javier Bardem a neve) (de még ő sem tudta feledtetni a többi hiányosságot), Bakancslista ugrik be így elsőre, spiritualitás, útkeresés, bölcseskedő hűdemegmondások (a hosszabbak jobbak, mert a végére elfelejti az ember az elejét és kevésbé tűnik fel hogy mekkora sületlenség), szép tájak, jó zene. És klisék, klisék.

Julia Roberts végig megindultan néz és/vagy mosolyog. A karaktere 48 évesen jön rá hogy meg kell keresnie önmagát, ezért elkezd utazgatni, mindenhol jó fejekkel ismerkedik meg akik mind leborulnak előtte és a lábát csókolgatják, mindannyiuk életét megváltoztatja, miközben – természetesen – megvilágosodik.* Elképzelem a forgatást, ahol mindenki odáig volt hogy egy ekkora sztárral forgathat. A castingba nem is fektettek sok energiát, az ő neve már elég, meg egy valódi pasi, így legalább érthető hogy mért őt választja.*

 

 

*Ez nem számít spoilernek, mert:
1. ennél nagyobb evidenciát elképzelni sem lehet
2. NE NÉZD MEG!!!!

megnéztük az Eredetet

Kanyargós folyosókon vonultunk, kihalt bevásárlóközponton vágtunk át egyre kevesebbedmagunkkal, közben előadtam hogy ez csak egy jól megcsinált akciófilm, Gé meg ideges lett rám, ebben nagyon nem hasonlítunk. Kijutottunk a kihalt parkolóba, később a kocsiban ültünk, Gé törölgette az ablakról a másik kocsi ablaktörlőfolyadékát, vagy lehet hogy mégis eső volt. Gondolkoztam rajta hogy melyik volt az a film amiben a szereplők néha azon kapták magukat hogy álmodnak, és miről is jöttek mindig rá? Vagy ezt csak álmodtam? Gé észrevette hogy mindjárt vált a lámpa és felgyorsított. Csattanást hallottam. A nappaliban ébredtünk fel. Gé a Spartacust nézte. Soha ne ébressz fel egy gladiátort – mondta Spartacus. Aztán egy szőke nő verte szét egy másik szőke nő fejét a kövön. Csak a rövid bejegyzéseket olvastam el, meg luciáét az álmokról, mielőtt lefeküdtem.

aludtam egyet a Felolvasóra

Oké, tehát oszkárt nyert mert a holokausztról szól, meg Kate Winsletnek divat szobrocskákat osztogatni nyűglődős, szenvedős filmekért amikben sajátos logika alapján viselkedő, zárkózott nőket alakít. Oké, nem válaszokat akar adni, hanem felpiszkálni minket hogy kicsit elgondolkozzunk. Gondolom a végén a túlélő csaj arrogáns monológja valójában nekünk szól, ebben a témában ne várjunk se megbocsátást se katarzist soha senkitől, ettől a filmtől se. Gondolom nyugtalanítani akar, hogy itt főleg átlagemberek vettek részt, akik nem voltak se szentek, se kegyetlen gyilkosok, engedelmeskedtek a parancsnak, ami történetesen az ölés volt. Ez annyira hihetetlen nekem, hogy még a nagyonhíres, megfilmesített kísérlet (meg a másik többször megismételt) ellenére is nehezen veszi be a gyomrom.  Én akkoris biztoshogy sohase tennék ilyet, keresem a példákat, pl. még az is nehezemre esik, hogy az interspar pénztáránál elvegyem a matricát amit az előző vásárló ott hagyott mert neki nem kell. De ez biztos tök más.

Berne szerint szembe kell nézni a bennünk élő kegyetlen gyilkossal:
“Az emberben rejlő kis fasiszta olyan lény, aki kitapogatja, majd élvezi áldozata gyengeségét. H az nyíltan megjelenik, akkor az ember halálra rugdos, megtapos vagy megerőszakol másokat. Ehhez néha igazolást is keres, úgymint kemény nevelés, tárgyilagosság, igazságosság, jogos felháborodás. A legtöbb embe mégis inkább elnyomja magában az efféle hajlamokat, úgy tesz, mintha ezek nem is léteznének, mentegetőzik, ha mégis kibújik a szög a zsákból, vagy a félelem álarca mögé bújik. Mások azzal bizonygatják ártatlanságukat, hogy inkább szántszándékkal áldozattá válnak, mintsem agresszorrá, abból az elvből kiindulva, hogy inkább a saját vérük hulljon, mint másoké, ám vérnek mindenképpen lennie kell.”

Ez alapján jobban járok, ha szembenézek a bennem rejlő gyilkossal és elismerem hogy adott helyzetben én is megtenném, mert akkor van esélyem hogy ne áldozatként éljem le az életem.