Rohadt életbe már. Találtam egy honlapot ahol regisztrálni lehet ha valaki szeret röpizni és el lehet menni játszani, szóltam Bercinek (akinek kb ez az egyetlen dolog ami örömet okozna az életben, de nem jár), erre Nudli közbeszól hogy ilyenre Berci biztos nem menne el, még ő se, én meg rászóltam hogy most maradjon csendben, de nyilván nem maradt, erre Berci annyira kiborult hogy bevonult az én szobámba és magára csukta az ajtót, onnan kiabált ki hogy fogjuk már be, de nyilván Nudli még mindig mondta tovább hogy én vagyok a fasz és ő mindig mindent jól csinál, úgyhogy Berci nem is ebédelt és biztos vagyok benne hogy nem fog elmenni az apjával az unokatesója gyerekének az egy éves szülinapi bulijára, pedig ez lett volna egy rohadt fárasztó héten A két óra amikor egyedül lehetek. Bár mindegy is mert úgyis boltba kell menni.

Most nem tudom hogy túl jól ismerem a világot vagy én teremtettem magamnak ilyen életet, amiben valóban igaz hogy nincs menekvés, nincs könyörület, teljesen mindegy hogy hogy vagyok az élet akkor is csak feladat, kötelesség, mások kiszolgálása, minden eredmény nélkül (Berci már 18 éves de egyáltalán nem önálló, mert aspergeres, és két éve ki van égve és depressziós, ha nem teszem elé az ételt nem eszik, ha nem visszük be a suliba nem megy suliba. bármennyi energiát rakok bele hogy mellette álljak lélekben és gyakorlatban, semmi sem javul. amiről senki nem tehet, nincs kire haragudni, viszont szünetet se lehet kérni). Ez most így különösen megütött hogy épp elkezdtem egy (ezredik) tényfeltáró megaposztot arról hogy mért érzem magam mindig szarul.