remélem senkinek sem a kedvenc írója :(

Letudtam a Children of the Mind-ot, ezzel az Ender sagát (meg úgy szerintem Orson Scott Card munkálkodásának tanulmányozását is). Érdekes, vannak eredeti ötletei, eljátszik a gondolattal hogy milyen lehet egy idegen civilizáció, értelmes faj, milyenek lehetnek az emberek ha már csomó bolygót kolonizáltak.

Nem lennék ennyire mérges rá, ha nem nyújtotta volna így szét mint a rétest, az utolsó 3 könyvnek (Speaker for the Dead, Xenocide, Children of the Mind) maximum egy könyvnek szabadott volna lenni, vagy egy kisregénynek. Nem emlékszem mikor untam ennyire könyvet és mikor vártam ennyire hogy vége legyen. Amellett hogy végtelenül egyszerű karaktereket elemezget egy örökkévalóságig (értem, Ender gonosz és jó is egyben, bűntudata és megmentő komplexusa is van, ráadásul a legvégére lesz az a hatalmas következtetés és feloldozás ami a kiindulópont volt, hogy nem is ő csinálta az első fajirtást) (mindenki másnak csak 1 tulajdonsága van), a sztoriban ha véletlenül valami történik, mindig leírja előre hogy mi lesz, és aztán 200 oldalon keresztül hatalmas várakozással tényleg az lesz.

ÉS a logikátlanságok tovább halmozódnak (mért is kell űrhajó a teleportáláshoz? akkor ott kell lennie Endernek vagy nem? mekkora is az az űrhajó? mennyi cuccra lehet szükség egy lakatlan bolygó kolonizáláshoz, ezek nekik honnan vannak, hogy tudja Jane mozgatni? stb stb), miközben az elején elkövetett bakikról sem enged megfeledkezni, mert mindig felhozza (gyakorlatilag lehetetlen fajirtást elkövetni egy többszáz bolygóra szétszóródott fajnál, hacsak nem végtelenül ostobák és mind összegyűjtik a sebezhető tagjaikat egy bolygóra).

Sok meseszerű, kicsit gyerekes elgondolás magyarázza a technikai vívmányokat (mármint értem, ez a jövő, még nincs meg a technológia, ezért nem is tudjuk mi lesz, de ő nem ilyeneket mond hogy magfúzióból nyerjük az energiát, vagy féreglyukon keresztül utazunk, hanem hogy az okosságnak és a kényszerbetegségnek egy-egy génje van, az embereknek lelke van, ami láthatatlan fonallal kötődik egymáshoz és az univerzum közepéhez, és képes ide-oda ugrálni különböző testek között, és a világ mellett van egy “külső világ” ahova átlépve bárhova vissza lehet térni ugyanabban a pillanatban (de ezt csak a hatalmas gyorsaságú és kapacitású, lélekkel rendelkező MI tudja irányítani). De ez nem zavar annyira, át tudom hidalni azzal hogy ez nem igazi scifi, inkább egy fantasy ami egy párhuzamos valóságban játszódik. Azért meg nem haragszom, sok scifi író elköveti szerintem, hogy a mostani közelmúltbeli történések többezer év múlva is meghatározó horderejűek, csak szerintem ez sem túl realisztikus.

Már nagyon vágytam Pratchettre, és a Going Postal első pár oldala hatalmas felüdülés (ironikus, száraz poénok, legalább mondatonként egy! féloldalanként fordulatok! valódinak ható, szellemes párbeszédek! 3 dimenziós karakterek!), lubickolok benne.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s