Évértékelés

végigolvastam, a blogommal kapcsolatban azt állapítom meg hogy tavaly csomó jó dolgot leírtam, amikről jó utólag olvasni, és hogy pont elég ennyi, csak nyáron írtam kicsit túl sokat. az évvel kapcsolatban összevissza:
– majdnem egész évben terveztem elkezdeni elölről a korongvilágot, és végül meg is tettem. illetve évek óta terveztem társasjátékos bulit szervezni, és az előbb el is küldtem a tájékozódó emailt pár embernek.* más dolgokkal nem állok ilyen jól, elsősorban a mesteremberek kihívása (jelenleg épp redőnyösre, gázszerelőre és vízszerelőre lenne égető szükség) és a kiselejtezett játékok eladása a leghalogatottabb területek (ha van ilyen szó), a ketrecet fél év után végül meghirdettem, de senki nem jelentkezett érte, három kattintás lenne lejjebb vinni az árat de az még egyelőre nem sikerült.

– a gyerekek okosak, jó fejek és egyre nőnek, Bercit sikeresen felvették a Karinthyba és sikeresen el is kezdte, szereti, itt jobban van az osztálytársaival. Nudli sikeresen hetedikes lett és …. hát nem akar váltani, na. általában egészségesek is, mármint ilyen megfázós izéken kívül. Berci továbbra is atletizál, Nudli elkezdett röpizni.

– valamennyire kialakult egy új egyensúly, Nudli még mondogatja hogy utálja a másik lakást, de azért már nem viseli meg őket nagyon, mind beálltunk az új rendszerbe. szerintem a helyzethez képest sokat voltunk négyesben, Nudli szerint nem eleget 🙂 szeretném ha többet segítenének itthon (vagy legalább ha keveset kéne utánuk pakolnom), még nem tudom hogyan valósítsam meg, a figyelmeztető képek kihelyezése, huszonötször rájuk szólás, veszekedés nem vált be, jutalomra nincs ötletem, de amúgy lehet hogy veszek valami apró külön csomagolt csokit és kipróbálom azzal is. nekem is nagy változás volt, de összességében élvezem. gyakran keltem még korábban (pedig addig is nehéz volt), sokkal többet vezettem, sokkal többet vezettem nagy forgalomban.

– a munkahelyeim is megvannak, egész jók, a halogatás szempontjából kicsit tartok a jövőre beharangozott titkos gigamega projekttől

– fogyni nem sikerült, összességében picit híztam, ősz elején volt a legdurvább, ahhoz képest kicsit javult. a mozgás változóan alakult, pilatesen nem voltam idén, még tavasszal volt az a 12 perces tornás felbuzdulás, azon kívül főleg a hasizomtréning meg a falmászás. idén nem igazán fejlődtem benne, mondjuk a heti egyes átlag se jön ki, ez így kevés hozzá gondolom. viszont idén végig vezettem a naptárban a mozgást, úgyhogy akár össze is számolhatom ha akarom.

– az energiaszintem is hullámzó volt, ősszel volt egy biztató fázis, aztán nagyon csüggesztő volt hogy megint elveszett az energiám és folyton úgy éreztem hogy beteg leszek, és a szünet alatt végig beteg is voltam, és mostanra annyira gyógyultam meg hogy még mindig hőemelkedésem van, köhögök és fújom az orrom csak már nem annyira. csak az utolsó két nap volt amikor nem volt semmi program meg feladat, csak ami itthon amúgy is van (meg a dec 27 de az szörnyű nap volt úgyhogy hagyjuk) úgyhogy most sem mondanám különösebben pihentnek magam, vagy késznek az következő fázisra, de ez van (ez vajon meg fog valaha változni?) (mármint hogy egyszer úgy menjek neki a hétköznapoknak a szabi után hogy kicsit is várom)

 

holnap pedig belecsapunk a lecsóba, juhé.

 

*akinek nem küldtem és szívesen jönne és Budapesten lakik, írjon bátran itt vagy levelet (sulemiablog@gmail.com)

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s