Nudli nagyon tudományosan számol be a táborban töltött napjairól, sorba veszi a történteket az előző esti programtól az aznapi zuhanyzásig, ami után hív minket minden nap. Kezdetben mindig kielemezte a honvágya mértékét is (az első pár nap szörnyen erős volt, aztán enyhült, végül már nem is értette hogy lehetett honvágya), most már szóba se kerül, hanem hogy milyen hamar eltelt, hétfőn már megyünk érte. Egy kerek kiselőadást tart mindig, nekünk viszonylag kevesebb részünk jut, csak ámuldozunk és hallgatjuk. A kiselőadásai alapján jól érzi magát.

Berci napjai nagyon nyugisan telnek itthon, jár edzésre, youtube-ozik és senki sem ugrik rá Gé néha ráugrik hogy érezze a törődést. A sokgyerekes bulin már felnőttesen üldögélt és hallgatta a beszélgetést, meg néha bele is szólt. És meg is kóstolt többféle kaját, pl. a humuszt aminek jót derült a nevén.

Hazafele Gét kiraktuk egy következő buli irányába, Berci pedig megállapította hogy ha kettesben vagyunk az mindig olyan nyugis. (Miközben ment az új prodigy, ami szerinte olyan mint a madárcsicsergés, csak a háttérben van). Szóval nagyon zen voltunk.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s