Meghívtak egy panaszkodós facebook csoportba, amit pillanatnyilag nem is érzek teljesen énazonosnak, mert megdicsérték a bemutatkozásomat, tegnap meg bejött direkt nekem köszönni a szobába a pszichobácsi, aztán ügyesen falat másztunk luciával, miközben jó volt a zene (retro rock) és elmondta hogy van olyan szakember aki szerint egészséges kihagyni a reggelit, ma meg nagy lelki erő árán felkeltem reggel és elmentem tornázni, és közben is nagyon kitartó voltam.

10 thoughts on “

  1. Szia, a falmászásról kérdeznék 😉 Elöször azt, hogy ez melyik fajta falmászás, a köteles, vagy a leugrós? (boulder) Vagy mindkettöt szoktad csinálni? Mert mind2höz lenne kérdésem.

  2. Mióta csinálod? Mennyi idö kellett hozzá, hogy nagyjából megtanuld? És az izmaid elegendönek bizonyultak?, gondolom, te se voltál Schwarzenegger elötte 🙂 Volt az elején egy hivatalos “okatatás”, hogy mit hogyan kell mászni és föleg, a másikat biztositani? Mennyi ideig tartott? Ez elég volt ahhoz, hogy utána mássz és “biztosits”?

  3. Ó, én még csak párszor voltam, teljesen kezdőnek számítok. Egy ideje szoktam pilatesre járni, amitől talán lett néhány izmom, de szoktam érezni hogy elfáradt az alkarom. Egyelőre a legkönnyebb pályákon tudok felmászni, de erre is nagyon büszke vagyok. Volt oktatás az elején, kb 15 perc – arról hogy hogyan kell hordani a beülőt, bekötni magad, biztosítani a másikat. Ebből nekem a bekötés okozott némi problémát, de lucia, akivel járok már tapasztaltabb, megnyugtató hogy rápillant arra hogy mit művelek, és szól ha fordítva van a karabiner meg ilyesmi, meg mindig leellenőrizzük egymást. A mászásról nem oktattak, de sok videó van a neten. Nagyon élvezem 🙂

  4. Köszi! Videók a neten, ez jó ötlet! nekem is nagyon elfárad az alkarom (eddig 3szor voltam csak), és vhogy nem is az izmok, inkább az inak, meg az egész és remeg… Gyakorlás kell.

  5. Vicces, hogy lucia sokszor jelzi a posztok szereplőiről, hogy “akivel nem járunk”, te meg írod, hogy vele jársz 🙂

  6. sosem reggeliztem. Nyolc évig futárkodtam reggeli nélkül. Akkor eszem csak reggel, ha edzeni megyek és akkor is direkt az edzésnek megfelelőt, a megfelelő időben. Többnyire cukrozott túrót gyümölccsel.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s