Ha ott vagyunk, minden itt lesz mert ha ott vagyunk, az ott az itt. Vagy valami ilyesmi. (Berci) (tegnap még frappánsabban fogalmazta meg, csak mind elfelejtettük)

Advertisements

Nem lehet egész nyáron minden nap sonkás pizza és sültkrumpli

Próbáljuk növelni a repertoárt, de nagyon nehézkes: a nudlit mindketten szeretik, Nudli (haha) a túrós derelyét is, de Berci a túros kajákat nem szereti, de ő megeszi az ilyen csokis meg lekváros meg ilyesmi gombócot, derelyét, nudlit, de ezeket meg Nudli (haha) nem.

Az élet szép néha egész elviselhető

Ezer év után megoldottam egy nehéz pályát candy crush soda sagában és az imént kihallatszott a fürdőszobából hogy Nudli fürdés közben a himnuszt dudorássza. Ugyanitt firstworldproblems: egy darabig mindig bután nézek a telefonomra amikor kinyitom az új fedeles tokját (a kindle ilyenkor bekapcsol).

Miközben sétáltunk Nudlival, végigmesélte a The Evil Within nevű játékot, aminek a megnézte a végigjátszását, és miközben figyeltem (vagy igyekeztem úgy tenni mint aki figyel, pl “hú az durva”, “akkor ő nem ember hanem valami természetfeletti lény?”, és “ő egy fordított vámpír ha a tükörben látszik de szabad szemmel nem” jellegű közbevetésekkel) visszagondoltam a régi szép időkre, amikor még barátok voltunk gyakrabban találkoztunk Imppel és elmesélt filmeket pl a Játsz/ma-t, meg valami hurrikánost, de úgy hogy nemcsak azt tudtam hogy mi történt a filmben hanem azt is hogy mi volt benne cikis/szánalmas/logikátlan.

És nem is tunyultam egész nap hanem tevékeny is voltam, hiszen sétáltunk és fagyiztunk Nudlival* és vásároltunk is (pl csúnya, de a világ legkényelmesebb nadrágját és foszforeszkáló műkavicsokat), és kitisztítottam a patkánykákat.

*note to self: soha többé nem szabad gyömbéres lime fagyit venni, a biztonság kedvéért sehol**

**most voltam életemben legközelebb ahhoz hogy fagyit kidobjak

Bercinek a szociális-kommunikációs skilljei nem ezer százalékosak (amúgy tök jók, elég jók nem elégedetlenkedek meg semmi, köszönni is szokott, csak barátai nincsenek és 90%-ban youtube nézéssel foglalja el magát), Nudlinál meg a harmadik területen tudnám felsorolni hogy évek óta mindenhova magával hurcol két műanyag legódarabot, amikkel családi körben úgy játszik hogy tartja a kezében közben fel-alá járkál, sziszeg és elképzel különböző jeleneteket, szeret ezerszer megnézni filmeket és ezekből szívesen idéz, lenyűgözik az állatvilággal kapcsolatos adatok amiket megjegyez és elsorol (a magas épületek elmúltak, jöttek helyettük horror sztorik), kiborul ha valaki nem ér haza a buliból éjjel a terv szerint hanem csak azután hogy el kellett volna indulni a táborba, ezért másvalaki viszi késve, meg akkor is amikor eltűnik a toll amit könyvjelzőként használ és nem hajlandó semmi mással helyettesíteni, helyette valódi erőfeszítést tesz a keresésbe és meg is találja, régen csavargatta a haját most meg grimaszol, ugyanazt a háromféle kaját hajlandó megenni, de közben meg vannak barátai, mesél a napjáról és a harry potter ötödik részét olvassa. Jól elosztották egymás közt a kis vonásaikat.

Vasárnap megnézték a Szenilla nyomábant, utána kérdezgetni kezdtek a rövidtávú memóriazavarról, eszembe jutott a Memento de mondtuk hogy azt még nem nézhetik meg, viszont aztán eszembe jutott az 50 első randi is és meg is néztük, és mindkettőjüknek tetszett (ezredszer is rátapadtam, de most legalább nem sírtam).

Meg az a gondolatmenet nagyon nem tetszett hogy bár Lester tudja hogy nem tesz jót neki hogy 200 kilós, de szerinte nincs más választása mint hogy palacsintát egyen csokikrémmel és tejszínhabbal ebédre, mert gyalog jár ebédelni hogy fogyjon és gyalog elérhető közelségben csak ilyen helyek vannak (inkább elautóznék egy normális étterembe, vagy rendelnék valami zöldséget) (és sokan vannak akik főznek ebédet maguknak).

Vagy hát jó, értem hogy Doctorow azt akarja kihangsúlyozni hogy valami központilag nagyon el lett rontva, meg gének meg minden, de azért mégse gondolom hogy az embereknek nincs beleszólásuk abba hogy mit és mennyit esznek.