Ez* sok mindent megmagyaráz. Bár ha így van, utána javulnia kell a hangulatnak.

Ez** is, köszönöm, ezer százalékban egyetértek.

A gyerekek tanárait pedig csókoltatom, Nudli olvasásból megkapott néhány feladatot amit a munkafüzet szerint órán a padtársával kéne megbeszélni, hogy itthon beszélje meg a szüleivel, énekből pedig nem volt idő leellenőrizni két dal szolmizálását, szóval az volt a feladata hogy itthon a szülei ellenőrizzék le. Néha nem tudom megállni hogy ne berzenkedjek előtte is (köszönöm én már jártam iskolába, kaptam egy csomó házi feladatot, mind megcsináltam, többet nem kérek). Utána már csak az olvasónapló írásában kell támogatni (javasolni valamit, ami helyett aztán azt írja amit ő gondol és mellette ülni (amint elmegyek egy percre, abbahagyja és angolozni kezd helyette)). De legalább több mese közül választhattak, Nudli egy osztálytársa javaslatára A kétbalkezes varázslót választotta, mivel van egy fejezet, ami egy mondatból áll (a harmadik: amelyben Fitzhuber Dongó mindennek ellenére elhatározza, hogy marad: Fitzhuber Dongó mindennek ellenére elhatározta, hogy marad.) Kicsit beleolvastam, aranyosnak tűnik. Most már rajzol, de a biztonság kedvéért itt pötyögök mellette (közben mesél valakiről aki minden rajzversenyt megnyert, meg hogy melyik volt a legkorábbi szuperhősös film (az amerika kapitány)).  Nemrég viszont meg kellett tanulniuk Rákóczi Ferenc esküvését. Szóval náluk ilyen kiszámíthatatlanul rossz a helyzet, hogy néha egész jó és mostani században írt könyvet olvashat kötelezőként, máskor meg három hibának számít a matekdolgozatban egy hiba (amikor egy sorozat elemeit kell beírni, és mivel az elsőt elrontja, a következő kettő óhatatlanul rossz lesz akkor is ha ott már jól számol) (így 30-ból 27 pontos lesz a dolgozat és majdnem lecsúszik az ötösről).

Berciéknél kiszámíthatóan ugyanolyan az iskola mint nekünk volt, most éppen a Toldi első énekéből kell 7 versszakot megtanulniuk. Újra elgondolkoztam rajta, hogy milyen ütemben változik a világunk, amit gondolom bizonyos országokban valamilyen szinten követ az oktatás is, nálunk meg tanulják a Toldit, amit tanultunk mi is meg a szüleink is az  iskolában. A kötelező pedig idén a Pál utcai fiúk.

*blue monday: az év legdepressziósabb napja, holnap lesz.

**brit*** tudósok megállapították, hogy nemcsak pacsirták és baglyok léteznek, hanem élnek köztünk emberek, akik minden napszakban folyamatosan fáradtak, sosem érzik azt hogy jobban tudnának teljesíteni mint bármikor máskor. Illetve olyanok is, akik általában fittek és energikusak.

***valójában orosz

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s