Közelebb állunk a változáshoz vagy az összeomláshoz, mint valaha. Vagy ahhoz hogy minden folytatódik ugyanígy, bár ez elég valószínűtlen

Szembejött velem ez a cikk arról hogy milyen szörnyűek a körülmények a pszichiátriai osztályokon, szerintem ez fontos téma és jó ha minél több helyen szóba kerül. Abban nem értek egyet a cikkíróval, hogy szerinte ez nem zavarja az ott dolgozó orvosokat, nővéreket és nem tesznek semmit a változásért. A saját tapasztalatom alapján azt mondhatom hogy igenis zavarja, ha csak azt vesszük hogy ez a munkahelyük és nekik sem jó rozsdás, törött, rothadó falak, bútorok, berendezések között járkálni nap mint nap (az orvosi szobák is csak eggyel jobbak, ha egyáltalán), hallgatni a betegek panaszkodását az újra meg újra elromló wc-ről, a csöpögő csapról, a becsukhatatlan ajtókról stb, sőt néha még némi empátia is megjelenik és elkeseredünk amiatt hogy ilyen körülményeknek van kitéve ez az egyébként is szörnyen kiszolgáltatott csoport (és az orvos-beteg kapcsolatot sem segíti, ilyen körülmények között nehéz elhitetni egy pszichotikus vagy demens beteggel hogy azért nem engedjük haza mert jót akarunk neki).

Az legutóbbi helyen ahol dolgoztam az egyik főorvos részben emiatt ment el pont amikor én érkeztem, egy másiknak láttam a küzdelmét kb egy éven keresztül- amikor meglátta az osztályt, neki is az volt az első döntése hogy ezen változtatni kell, elkezdett levelezni, személyes találkozókat szervezni a kórház vezetőivel, és részben azért ment el mert elcsüggesztette hogy mennyire nem ért el eredményt (szóban megígérik, nem történik semmi, pár hónap múlva számon kéri, úgy tesznek mintha sosem hallottak volna róla stb). A következő főnököm kicsit sikeresebb volt, meg volt egy barátja a kórház vezetői között és hatalmas kitartással és sok munkával kb egy év alatt elérte hogy az egyik részlegen felújítsák a vizesblokkot, ami fél évig tartott mivel sosem volt anyag és a munkások egymásra vártak mert mindig átvezérelték őket máshova. De nemrég hallottam hogy ő is el fog menni. Ebbe azért bele lehet fáradni-fásulni, több régi kollégámnak volt az a hozzáállása hogy nem érdemes küzdeni mert csak csalódás a vége. Ők saját pénzért újíttatták fel a szobájukat, az egyik részlegen a személyzet és a betegek festettek ki gyógyszercégtől kapott festékkel.

Nyilván fontos lenne hogy az orvosok se adják fel, de miről beszélünk, pár év alatt szinte mindenki kiég ma a magyar egészségügyben, csoda hogy még van személyzet egyáltalán (aki nem megy külföldre, a magánszférába vagy gyógyszercéghez, ötvenévesen öngyilkos lesz vagy meghal májzsugorban vagy szívinfarktusban). Emellett a betegek is tehetnek a körülményekért azzal hogy minden fórumon szóvá teszik, panasszal élnek a kórházban, lefényképezik, kiteszik az internetre stb, hogy annyira ciki legyen az igazgatónak hogy végre tegyen ellene. Pont a pszichiátriai betegek sokszor nem képesek erre sajnos, amellett hogy mindannyiunkban nagyon él még az a hozzáállás hogy velünk bármit meg lehet tenni és jobb ha csendben vagyunk mert nekünk lesz bajunk. Egyre többen, és nemcsak a gazdagok, meg inkább kifizetik a magánellátást ahol jobbak a körülmények.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s