Befejeztük a Ready player one-t, azóta családilag feszülten várjuk a filmet. Most Lázár Ervint olvasunk, volt a Berzsián és Dideki, jelenleg a Négszögletű kerekerdő megy esténként (amit Nudli már elolvasott, mint kiderült sokat el is mesélt belőle Bercinek). Érdekes látni hogy nagyon más mint amit eddig ismertek, néha csodálkoznak hogy milyen butaságokat csinálnak a szereplők, de remélem azért nekik is átjön hogy valójában zseniális.

Berci kapott szülinapjára egy doboz rágót, korábban nem rágózott, annyira megtetszett neki hogy tegnap négy (szerinte)- tizenkettőt (Nudli szerint) evett, Nudlit is megkínálta, egy kicsit neki is tetszett. Olyan durva hogy nőnek, már rágóznak is.

Gével meg befejeztük a Masters of Sexet, elég nehezen vettük rá magunkat az utolsó pár részre mert már nagyon nyögvenyelős volt és minden karakter ellenszenves, de ennek is egész jól felpörgött a vége, most várom a folytatást (kezdik kidolgozni a terápiájukat már).

Van egy csomó gondolatom az autizmusról, a manna szappanról és az egészségügy helyzetéről amiket most sem fogok leírni idő hiányában.

Viszont csak annyit gyorsan mert ez rövid, hogy azon kezdtem gondolkodni, hogy milyen gyakran állhat amögött hogy valaki eltervez előre mindent aprólékosan, és zavarja ha változás áll be, hogy nem tud gyorsan döntéseket hozni, helyzeteket felmérni és azokra reagálni. Szóval hogy a rugalmatlanság nem egy alaptulajdonság, hanem adaptív alkalmazkodás egy készséghiányhoz.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s