Gyorsan mert már az is nyomaszt hogy ezt mind el fogom felejteni (mondjuk akkor se lenne semmi de mindegy). Nagyjából időrendben az elmúlt százezer év:
– voltunk kocsmában Gé munkatársaival, ami nagyon emlékeztetett egy másik kocsmára ahol zsíroskenyeret adtak, amit annyira megkívántam hogy életemben először vettem itthonra libazsírt, de sajnos nem csak egyszer ettem zsíroskenyeret hanem azóta kb minden nap
– tetszett a gyerekeknek a Pál utcai fiúk, megrázta őket a vége de nem omlottak össze tőle (Berci kicsit megkönnyezte)
– ezen felbuzdulva csak belekezdtem a Robogunk az észtrabantonba, amiről kiderült hogy nem is jó, mert a sztori teljesen zagyva és a százmillió szereplőt nem lehet nyilvántartani
– Nudli díjakat nyert, én mindig elérzékenyültem, Berci pedig ezen jót mulatott
– Nudli annyit mesélt nekünk a kínai nagy falról, amiről a nyereménykönyvében (A világ csodái) olvasott, hogy néhány részletet meg is jegyeztünk
– lehet hogy találkozhattam volna Teodórával, de elbénáztam
– Berci megkapta a laptopját, aznap visszafogott volt, de másnap egész délután táncolt és énekelt, Gének elmondta hogy napközben a suliban is sokszor eszébe jutott
– sikerült megszerelni a The binding of isac-et hogy kontrollerrel is lehessen irányítani, játszott is vele Berci vagy két napig
– a Ready Player One tetszik a gyerekeknek, végre mi is mindketten várjuk az esti olvasást, és nagy lelkesen magyarázgatjuk nekik a referenciákat, meg kikeressük a google imagesben a játékok screenshotját. Volt hogy lefekvés után még Nudli felolvasott Bercinek belőle.
– megnéztük a Beavatottat is, és tetszett nekik
– (csak a felnőttek) megnéztük a Banshee végét, az utolsó két rész egész jól felpörög, most megint várom a folytatást, ami 32 év múlva jön
– találkoztam Annalighttal, és a hangja is tetszik (vicces volt hogy két perc után a ciklusomról magyaráztam neki)
– a naptáram mostanában olyan mértékben kaotikus, hogy van időpont ahonnan három beteg van kihúzva*, ehhez képest ügyes vagyok hogy egyelőre egy esetről tudok amikor összezavartam a dolgokat, de azt még időben tisztáztam
– a TBBT még mindig jó, a Suitson még mindig elalszom

*valaki be volt írva hetekre előre, aki rendszeresen járt, de aztán hirtelen megszakította, aztán jelentkezett egy beteg hogy sürgősen kéne időpont mert nincs jól, és csak 2 hét múlvára tudtam ide beírni, de aztán valaki lemondott egy korábbi időpontot, innen kihúztam és átírtam oda, majd egy múlt heti új beteget írtam be következő időpontra, aki később lemondta

Advertisements

One thought on “

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s