Aztán én is beteg lettem, és addig-addig gyógyulgattunk szép lassan amíg péntekre Nudli újra belázasodott- kezdődik elölről a kör. Nudli egyébként azért lett beteg hogy ne kelljen váltócipőt vinnie a suliba. Amikor csütörtökön leesett a hó, Gé közölte vele hogy másnap nem mehet félcipőben, amitől teljesen elkenődött. Hiába mondtuk hogy bevisszük a félcipőt és bent átveszi, azt nem akarta, mert akkor a kötelező szünetben (amikor kötelező kimenni az udvarra) nem lesz ideje elmenni pisilni. Mert a múltkor is bejött a nemtudommilyen néni és rájuk szólt hogy mit keresnek még mindig a teremben, ki kell menni. Aztán alkudozott hogy első nap nem visz váltócipőt, csak ha látja hogy a többiek vittek be, mert az egyik osztálytársára mindig rászól a tanító néni hogy minek van ott a váltócipője. Aztán ehhez jött még ma, hogy közölte, hogy a bakancsot nem akarja hordani, mert az fűzős, amit sokáig tart bekötni, és az osztálytársaira is rászóltak a múltkor az ebédlőben hogy kössék be, és nem tudták elvenni a tálcát. Hát, egyrészt a tanárokról nem írok semmit, másrészt próbáljuk buzdítani hogy ilyenkor szólni kell, meg elmenni pisilni, elvenni a tálcát stb, hogy a szabályok nem fontosabbak a személynél.

Meg elgyászoltuk a Harry Pottert, kicsit hiányzik, több mint fél éven keresztül olvastuk esténként, és Percy Jackson sajnos nem tudja átvenni a helyét, amiben a fordítás sem segít. Most nagyon gondolkozunk hogy ezután mi jöjjön, még mindig nem tudtam megnyerni őket a Robogunk az észtrabantonnak, a Gergő és az álomfogók irányába is hajthatatlanok (mondjuk azt nem is tudom milyen).

Ma miközben az aktuális fordítással gyűrtük egymást (nem értem miért fordíttatja le bárki a táppénzes igazolást, az ambuláns lap 3/4-e amúgy is teljesen érdektelen, idióta adatok meg sorszámok meg különböző nyilatkozatok, figyelmeztetések), megpróbáltam levideózni a telefonnal Bercit ahogy táncol, de mire hajlandó volt elindulni a felvétel, Berci észrevette és leült, csak azt értem el vele hogy most pár napig ha táncol rögtön rám fog pislogni. Úgyhogy marad az hogygyönyörködöm benne és próbálom rögzíteni az emlékezetemben.

A Hyperion meg nagyon izgalmas, még mindig nem tudom mi az a Hegira, viszont 70% körül rájöttem hogy az M. egy vezetéknév előtt nem a keresztnév első betűje, hanem a mr, mrs, ms satöbbi helyett van univerzálisan.

Advertisements

6 thoughts on “

  1. próbáljatok Erich Kastner-t. Az Emil és detektíveket nagyon csípték, meg a Repülő osztályt. A Két Lottit Bazsa kevésbé, de az túl romantikus talán :). A Harry Potter most megy nálunk. Rozi imádja, de Bazsa állítólag fél tőle. Nem tudom műbalhé-e, mindkettőre hajlamos.

  2. elvileg annyi idősen javasolják megnézni a filmeket ahány éves HP, gondolom azt senki nem várja meg, de tényleg vannak benne ijesztő részek. a filemeket már látták? mi pár éve tartottunk egy szünetet a filmekben, Nudli félt az 5.-nél, akkor kezdtük olvasni amikor már látták az összeset.

  3. ebben azért benne van az ő felfogása is, hogy minden áron el kell kerülni a rászólást. lehetnének kedvesebbek a tanárok, de azért hogy rádszólnak hogy lóg a cipőfűződ és kösd be az még nem a világ vége.

  4. hát ha a teljes Harry Potter megvolt, akkor szerintem A Gyűrűk Ura sem korai, abban sincsenek durvább dolgok 😀 bár lehet, hogy HP után lassúnak tűnik (oké, mármint nem a hetedik rész “és még mindig a mocsárban sátorozgatunk, mert miért is ne” részek után)

  5. Felmerült, de nem emlékszem mit mondtak rá, illetve én úgy emlékszem azt mondták az unalmas, de Gé nem emlékszik úgy (csak szerinte meg még kicsik hozzá).

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s