Érdekes hogy a fordítások mindig kettesével jönnek. Egyrészt jó, másrészt kicsit elkenődtem hogy rögtön az első hétvége nem a pihenésről (hímzésről, zombie tsunamiról) fog szólni, hogy heverem így ki a munkakezdés okozta sokkot. Aztán péntek délután olyan hatékonyan pihentem, hogy utána leültem és az első fordítást le is tudtam estig. Egy ideig családi körben, közben Nudlival a legmagasabb ember araszméretéről és hasonlókról is beszélgettünk, addig bírtam amíg Gé bekapcsolta a focit és Berci hozzám simult (szegény beteg, épp kezdett fázni) (nagyon édi volt, hősiesen viseltem egy darabig, de aztán klausztrofóbiám lett a kanapé csücskébe beszorítva), illetve a verstanulásba is belefogtak (egy hete van a János vitéz első fejezetére, Gével minden nap 2 versszakot tanulnak meg), szóval akkor átvonultam a hálóba a laptoppal.

Direkt lefeküdtem 11-kor hogy most ne délig aludjak, hogy a gyerekeknek ne kelljen annyit egyedül lenni reggel (Nudlinak aláírjuk hogy családi ok miatt nem megy, ezt már hétfő este megígértük nekik amikor Berci kiborult hogy túl nehéz, ráadásul 6 nep lesz rögtön az első hét), így már 3/4 11-kor fel is keltem. Gével a mekiben találkoztunk, odafelé beszélgettünk arról hogy milyen meleg lett hirtelen, meg nagyon sokat különböző horrorjátékokról (elhűlök amikor ilyeneket mondanak hogy a slender’s eight pages (vagy mi) nem is olyan ilyesztő, és különben is béna a sztorija) (a beszélgetés tartalmi részét ilyenkor nem én szolgáltatom), aztán erővel félbeszakítottam Nudlit hogy megmutassam hogy milyen alacsonyan van a nap pedig délután 2 óra, majd összevesztünk kicsit Nudlival, akinek a tanítónénije azt mondta hogy az ádventi hónap a legsötétebb és nehezen nem fogadta el hogy a karácsony utáni hónap pont ugyanolyan sötét, miközben Berci többször felszólított minket hogy ne veszekedjünk.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s