még mindig zajlik az élet

Nagyon izgalmas dolgok vannak, befejeztem a gépnarancsot és árnyalódott a kép (mégsem liberális utópia), de aztán addig-addig árnyalódott hogy végül nem értem. Az meg egyszerűen szerintem nem igaz hogy egyes fiatalok pszichopata szadista állatok, aztán ez 18 éves korban elmúlik, mármint az eleje igaz de a második rész szerintem nem. Úgyhogy nem tudom mit akart ezzel mondani Burgess. Ja és persze a végén volt szótár- az e-book egyik hátránya hogy nem lapozgat hátra az ember.

Berci második nap közölte a telefonban hogy vigyük haza mert nem érzi jól magát – az volt a baja hogy nem vagyunk ott, minden más, sokat hangoskodnak az osztálytársai, folyton esik az eső és minden tervezett programot keresztülhúz. Szombaton lementünk hogy megnyugtassuk, nem volt könnyű, nem is sikerült teljesen. Abban maradtunk hogy még két napig marad, ha még mindig nem bírja, hazavisszük. Végül végig ott maradt a táborban, bár ez nem kevés energiánkba került, főleg Gének. Minden nap megbeszélték hogy még a következő napot kibírja, szerencsére az első pár nap után már szép idő volt, és mindig beharangozták a jó programokat előre. Úgy tűnik élvezte is, reméljük ha holnap hazajön nem hányja a szemünkre hogy végig nagyon szenvedett.

Nudlival meg voltunk a természettudományi múzeumban dinócsontokat nézni, meg ha már ott voltunk belógtunk a füvészkertbe mert még egyikünk sem volt soha, ma meg újra a bazilikában, meg óriáskerekezni a sziget eye-al (menő és drága).

Tovább zajlik a villamos- és nemtudommi-felújítás az ablakunk alatt, csodálkozunk hogy az úton van még aszfalt miután hónapok óta minden hajnalban szorgalmasan bontják légkalapáccsal, tegnap éjfélkor egy daru villanyoszlopokat állított be a helyükre, kicsit aggódtunk hogy a sofőr elveszíti uralmát a jármű fölött és a darukar beveri a gyerekszoba oldalát.

Majdnem egy hónap van még a szabiig, és folyamatosan zabkását túrok, valamint néha edzek is (mintha valamennyivel jobban bírnám), és hízom.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s