újra itthon

Berci, akit négy éve még nem igazán érdekelt az óvónéniknek készítendő búcsúajándék (körbeadtak egy könyvet hogy a gyerekek rajzoljanak bele, mi két képet ragasztottunk be róla), most nagy gonddal rajzolt tulipáncsokrot mindkét tanítónéninek, közben kérdezgetett hogy a Szeretettel után tegyen-e kettőspontot, majd el is sírta magát, amikor Nudli nem szépeket mondott róluk. Az első két évben még nem kért osztályfényképet, mert az minek, úgyis látja az osztálytársait, most pedig úgy is megrendelte mind a hármat, hogy ő pont nem volt bent a fényképezés napján. És nagy gonddal készült a búcsúelőadásra is, (bár ott a legrövidebb szerepet választotta) (de ez lehet hogy nemcsak rajta múlt, úgy tűnt azoknak a szülőknek szerepeltek sokat a gyerekeik akik aktívabban részt vettek a színdarab betanításában), és nagyon szépen mondta és énekelte az ő részét, utólag elmondta, hogy a dalnál amikor a tanítónénik törölgették a szemüket, ő is majdnem elsírta magát. Nagyon örülök neki és büszke vagyok rá.

Az szerintem még mindig kevésbé viselte meg mint Nudlit hogy az elmúlt hetet külön töltöttük, bár ő is elég mérges volt ránk előtte, amiért itt hagytuk őket. Amikor telefonáltunk, ritkábban akart velünk beszélni mint Nudli, de néha szólt neki hogy mit mondjon el vagy kérdezzen meg valamit, pl. hogy láttuk-e a vicces kommentjeiket a képeknél amiket felraktunk a facebookra, tetszett-e, és tudtuk-e hogy ő írta akkor is amikor nem írta oda a nevét (anyu accountjából). Ha beszéltünk teljesen vidám volt, Nudli hangján viszont éreztem hogy szomorkás és hiányzunk. Szóval mindent egybevetve így utólag is örülök hogy elmentünk Skóciába, és úgy tűnik ők is túlélték, a szokásos módon fogadtak minket: édesen kijöttek elénk apuval a buszhoz, Nudli meg akarta nézni milyen volt belülről a busz, Berci nem, itthon rávetették magukat a számítógépre (Kirby, minecraft youtube videót továbbra is), az ajándékokat sztoikusan fogadták, de azért berakták az ágyukba az aktuális plüsst (Berci: skót népviseletbe öltözött dudás maci, Nudli: skót sapkás Nessi), majd Berci leszidott hogy más sóst nem hoztunk a pringles-en kívül. Nudli volt az aki megkérdezte hogy a Nagyi miért olyan szigorú (rájuk szólt hogy vigyék be a táskájukat a szobába, azt mondta rájuk hogy rendetlenek), és amikor anyu bevallotta hogy sokat volt ideges, Berci bólogatott rá hogy hát igen, eléggé.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s