Nem érezte jól magát Nudli a pizsamapartin, mert L. dobálózott amikor a szülők már lefeküdtek. Ráadásul állítólag fél 5-ig voltak ébren és fél 7-kor keltek, természetesen nem volt hajlandó délután sem aludni a hétvégén. Ma estére minden baj volt: a leckénél külön szenvedett minden egyes kivonás miatt, még sírt is, attól is hogy fürödni kell, hogy előbb kell lefeküdnie mint Bercinek, végül Berci is a kedvéért szintén lefeküdt korábban mint kellett volna, aztán hogy túl sötét van a szobában, hogy Bercinek közelebb van a villanykapcsoló mint neki, meg azóta is folyamatosan modnja a magáét. Meg még azon szomorkodott a hétvégén hogy T. néni elfelejtette kikérdezni az Este jó, este jót, pedig ötöst kapott volna rá.

Nekem jól telt a hétvégém, voltunk Gével a műkorcsolya EB gáláján (Brian Joubert és Tomas Verner is fellépett annak ellenére hogy nem lettek dobogósok), végre vettem magamnak új táskát (mert a régi már kopott volt), az unokaöcsém kicsit megengedte hogy én is fogjam.

Advertisements

4 thoughts on “

  1. off: Miután van egy kis üldözési mániám, gyorsan átgondoltam, tettem, vagy mondtam-e olyan dolgot amitől a blog zárt lett. Most hogy elfogadtad a kérést, úgy tűnik, nem én vagyok az ok. Remélem.
    A poszthoz: “Bercinek közelebb van a villanykapcsoló mint neki”. Nálam ez a mondat vitte a prímet !! 🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s