Még mindig gyereknevelés

megkerestem a csörgőt kidobálós részt amire isolde utalt hozzászólásban: “amikor a kisbaba kihajítja a csörgőjét a járókából, és az anyja visszaadja neki, mindketten nagyon élvezik a dolgot. az anya jóformán észre sem veszi, hogy ebben az újonnan felfedezett játékban a kisgyermek néhány roppant fontos kérdést tesz fel önmagának: “Tudom-e befolyásolni tágyi környezetemet anélkül, hogy az kínos következményekkel járna rám nézve? Nyugodtan kinyilváníthatom-e akaratomat, és használhatom-e a tárgyakat saját kedvemre anélkül, hogy bajom lenne belőle? megszabadulhatok-e valamitől, ami bosszant? föladhatom-e átmenetileg az ellenőrzést a holmim fölött anélkül, hogy végleg elveszíteném?”
Az anya akkor válaszol igennel ezekre a kérdésekre, ha a kisgyerek ügyességén érzett örömében lelkes elismeréssel fogadja a csörgő kihajítását, és amikor visszaadja azt a gyereknek, egyúttal arról is gondoskodik, hogy az megismételhesse a játékot. Ám ha türelmetlenül, bosszúsan reagál, akkor nemmel válaszol a kérdésekre, és a gyerekben azt az érzést kelti, hogy rosszul viselkedik, ha kedvére használja a tárgyakat. Ha nem hajlandó visszaadni a játékait, ezzel azt tanítja a gyereknek, hogy nem használhatja kedve szerint a tárgyakat, mert esetleg örökre elveszítheti azokat (hiszen nem kapja vissza csörgőjét) és a szülő jóindulatát is (hiszen próbálkozásai nem elégedettséget, hanem bosszúságot okoznak mindkettőjüknek).”

7 thoughts on “Még mindig gyereknevelés

  1. Kidobja, visszaviszem. Először. Ha kibodálóst akar játszani és van humorom hozzá, akkor játszunk kidobálóst. Ha viszont nem, akkor jön az a pont, hogy nem viszem vissza, és következő lecke: “a csörgő magától nem mászik vissza hozzád drága fiam, ez van”. Azaz megtanulja azt is, hogy van befolyása a környezetésre, de azt i, hogy a környezetésnek is van befolyása rá. Magyarul, felnőttül: őt se pattogtathatja mindenki, de ő se mindenkit.
    Még mindig nem lettem pedagóguszseni, de még csak gyerekem sincs, de szerintem á la Józan Paraszt ez így kb logikus.

  2. Meg egyáltalán, mennyire elrugaszkodott gondolat az, hogy a gyerekemnek pszichés zavara lesz, mert nem _vidáman_ adtam vissza neki a csörgőt? Jézus atya úr isten. Mármint nem akarom Bettelheimet szidni, mert nem olvastam, csak ez a fajta gondolkodásmód úgy általában felbőszít.

  3. én úgy csináltam hogy kb 3 kidobás után már nem adtam vissza a játékokat. és ja, valószínűleg nem azt tanulta meg hogy örökké elveszítheti a tárgyait hanem hogy amíg játszani akar a csörgővel addig ne dobálja le mert akkor egy időre elveszítheti.

  4. Na, ennek (illetve a Bettelheim könyv végre elolvasásának) most jött el az ideje, egyből eszembe jutott ez a poszt. .) És milyen jó, mert kicsit feloldozott, hogy nem szedem fel rendszeresen az etetőszékből ledobott itatópoharat. 🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s