Végül infinity kill 99 lett Berci neve a kinecten, mert a rövidebb már foglalt volt. Hiába mondtam neki hogy a fiúknak akik minecraftot játszanak a youtube-on azért ilyen számok vannak a neve mellett, mert ők akkor születtek. Át is öltöztette az avatárját menő feketébe (smiley-k, szívecskék).

Meg még az volt az elmúlt hetekben, hogy Berci szülinapját ünnepeltük több felvonásban ami Nudlit eléggé megviselte. Anyuéknál pont az ünneplés előtt Berci elzavarta őt maga mellől mert ideges lett hogy nem nyert valami játékban, ettől Nudli kiborult és haza akart menni, végül a hálószobában bezárkózva vészelte át az ünneplést. (Berci meg morcosan, lehajtott fejjel). Ezt túlélték, de következő héten jött a lasertagezés (Berci és egy osztálytársa közös szülinapozása a barátaikkal), Nudli a hét közepén elkezdett szenvedni hogy utálja a lasertaget és ő nem akar játszani, de úgy nem jó ha eljön és nem játszik, mert a többiek az iskolában elmondják hogy nem játszott. Azt a megoldást meg mi nem fogadtuk el hogy egyikünk itthon marad vele. Próbáltunk empatikusak lenni és megoldani a helyzetet, de végül olyan hosszan mondogatta hogy utálja Berci hülye szülinapját és hogy lehet ilyen bénaságot kitalálni, hogy Berci is kiborult. Végül Gé megoldotta, elmentek kettesben fagyizni, aztán mi is de külön, mindkét gyereknek jutott egy kis saját idő egy szülővel. Meg Nudlinak az is jót tett hogy Gével kettesben voltak egy bowlingozós szülinapon az ő egyik osztálytársánál.

Később megbeszéltük hogy mind a négyen egy csapatban leszünk és nem hagyjuk magára végig a lasertag alatt, így beleegyezett hogy játsszon. Így is lett, kivéve hogy néha eléggé elkapott minket a láz, de Nudlin sem tűnt úgy hogy bármi baja lenne, magabiztosan jött-ment és lövöldözött, de utána mégis azt mondta hogy most is rossz volt. Nem szereti hogy sötét van (egy-két helyiségben egyáltalán nincs fény), és hangos a zene (néha tényleg meglepő hogy hirtelen puskaropogást hallasz a válladnál). Mondjuk szerintem ettől még nem félelmetes, nem tudom 8 évesen mit gondoltam volna. De beleillik abba a sorba hogy azért utál iskolába járni mert a tanítónéni felemeli a hangját ha a többiek nem értik (ő általában igen), edzésre meg azért mert túl nehéz.

Most kinect sports ment, és arról gondolkoznak hogy hogy tudna védeni a kapus ha t-rexek lennének az avatarok.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s