Kalandos az életem néha (amikor nem unalmas)

Egész héten borzasztó kómás voltam, aztán elhatároztam hogy ez engedélyezhető egy stresszes vizsga után átmenet nélkül visszacsöppenve az ezer felhalmozódott tennivalóba, az egészségügyi mizériámról nem beszélve (mert már így is sok szó esett róla), ilyen időjárási körülmények között. Ezért csütörtökön is aludtam egy szemhunyásnyit délután, mielőtt elmentem a Krimóba Vid és Zyro welcome bulijára, ahol megtudtam hogy a szigetországokban baloldali közlekedés van (Japánban is), amellett hogy beszélgettünk a dublini időjárásról meg biciklizésről, a router működéséről, csomagküldő cég informatikai rendszeréről, arról hogy ki miért nem olvas regényt blogban, illetve aki igen, mért nem emlékszik semmi konkrét részletre belőle, és arról hogy mostanában rajtam kívül mindenki azon gondolkodott hogy melyik volt az a szám ami úgy kezdődik hogy tűrüp-tüttü-rűrüpp-tüttü, furcsa pszichoterapeutáról, aki lehet hogy inkább coach. És az illető, akiről megtárgyaltuk hogy hajlamos bűntudatot érezni olyanért is amiről nem tehet, a végén elnézést kérve búcsúzott el tőlem (szerintem ez vicces). És Métely elhozta a gyűrűmet, amit ő készített a kezével, és aztán beszűkített nekem.

szép

Korán hazamentem, hogy pénteken még tudjak értelmesen nézni az este 8 órás betegre is (ha mást nem is), és így is lett, majd a következő beszélgetés zajlott le:
s: Hova megyek?
Gé: Grandio.
s: Azt ismerem! – kiáltott fel felderülő arccal. – Hol is van? – kérdezte elbizonytalanodva.
Útközben megörültem neki hogy most már én is Psycho The Rapist vagyok, és megpróbáltam gyorsan kiposztolni, de a telefonom nem engedelmeskedett. Utána meg kerülgettem a szórakozóhelyek előtt az utcán dohányzó fiatalokon kívül a lomokat és az ezeket őrző személyeket és ezek babakocsiban ülő gyermekeit is.
A Grandioban kicsit egyenetlen volt a társalgás, pl. E. megállapította hogy húsz éve ismeri A.-t de korábban sosem kapott tőle olyat ami angolul blowing a raspberry, magyarul nem tudom mi, miközben A-val* az új Anna Karenináról meg art mozikról társalogtunk, S-val meg pszichoterápiáról. És csecsemőfej méretű hamburgert fogyasztottunk.

És most hogy végre érzek magamban egy kis energiát, mindjárt lejár a hétvége, pedig még sok feladat vár ránk, és keddig el kell jutnunk moziba (kettesben!) mert lejár a mozijegy kuponunk, viszont Gé vasárnap, hétfőn és kedden nem ér rá. Tegnap a Grandióban A.** felajánlotta hogy vigyáznak a gyerekekre amíg mi moziban vagyunk, és ő egész jól tud magyarul úgyhogy el tudnának beszélgetni, A.*** pedig kb.  annyit tud magyarul mint Gergő angolul, szóval ők is jól tudnának beszélgetni például a színekről meg hogy kit hogy hívnak. És bejegyzéseket is szeretnék írni a mozijegy-kuponos dühöngésről, a Julie és Juliáról, meg kitaláltam hogy mondjuk nem írom meg az önéletrajzomat folytatásokban a blogban, hanem különböző nézőpontokból követem végig az életem, mint a zene meg a pasik, meg még néhány ami pillanatnyilag nem jut eszembe.

*ő egy másik A.

** a második, nem az elázott

***harmadik

3 thoughts on “Kalandos az életem néha (amikor nem unalmas)

    • Gé is közölte amikor kerestem a youtube-on hogy egy ideig a kedvenc száma volt. Emlékszem erre a számra, láttam a klipjét, de abból teljesen kimaradtam hogy ilyen nagy kedvenc volt. Lehet hogy átkerültem egy párhuzamos valóságba mint az 1Q84-ben. Megyek és megszámolom a holdat.

  1. és én milyen büszke voltam magamra, hogy abban az évben élőben hallottam a szigeten! 🙂
    mondjuk a többi számuk nem volt valami fülbemászó…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s