Gyorsan leírom az élményeimet mielőtt beszippant a következő könyv (Never let me go).
Valamikor régen olvastam az Egerek és embereket és az Érik a gyümölcsöt, és csak arra emlékszem hogy nagyon tetszettek. Aztán elolvastam A vörös pónit és A gyöngyöt, szerintem életem két legdepressziósabb novellája volt. Mindkettő arról szól, hogy a sötét, rideg és gonosz világ hogyan tapossa össze a boldogságra, boldogulásra, vagy egyáltalán normális életre vonatkozó összes álmunkat (vagy valami ilyesmi).
Ezért kicsit félve kezdtem bele az Édentől keletre olvasásába. Azt fogtam hogy a Káin és Ábel történetnek központi szerepe van, a közepe táján nagyon mérges lettem az íróra (amikor Cathy ott marad Salinasban), hogy most tényleg azért kell elolvasnom egy hosszú könyvet hogy a fenti üzenetet még mélyebben rögzíthessem magamban. De aztán kiderült hogy arról szól hogy van-e lehetőségünk választani a jó és a rossz között. A testvérgyilkosos történetet úgy értelmezi, hogy az embereket elutasítás éri, ami haragot szül, ez pedig bosszút, ez pedig bűntudatot, és itt jön hogy akkor van-e választásunk.
Aztán megnéztem a wikipédián, és Steinbeck tényleg ott nőtt fel, és néhány szereplő a regényből egész biztosan tényleg élt. Úgy van megírva, hogy ő is ott volt, de mint mellékszereplő, illetve magáról szinte semmit sem ír, csak a rokonairól meg idegenekről, de ezek után lehet hogy azt se teljesen kitalálta.
