Amelyikben Berci elárulja mért sírt

Nyolc és fél év kellett amíg rájöttünk hogy Bercit nem lehet jó fej szülő módjára békén hagyni, hogy majd mesél magától, mert ha nem faggatjuk, akkor szépen nem mond el semmit. Kitartó faggatással viszont egy-két dolgot megtudhatunk, csak tudjunk vele mit kezdeni.

Például úgy mondta el hogy mért sírt még régebben (amit akkor nem árult el mert úgysem lehet rajta segíteni), hogy benne voltunk egy speed partiban (nem kábítószer, hanem kártya), és megzsaroltam hogy csak akkor játszunk még egyet, ha vallott. Nem bírta, de azt megengedte hogy Nudli elmondja, akinek egyik este felfedte “a titkot”. Nudli sajnos úgy emlékezett, hogy Berci azért sírt olyan lélekszakadva, mert szerinte ő, Nudli egy tökfej. Ezt elvetettük mivel egyrészt furán hat, másrészt Berci is nevetve cáfolta. Nagy nehezen kinyögött annyit, hogy arról van szó, hogy milyennek tartja a világot, ami háromféle lehet, de többet nem bírt, úgyhogy végül leírta:

szarnak

Később tovább faggattuk, és kiderült hogy azért szar a világ, mert majdnem mindig rosszul érzi magát benne, és csak nagyon ritkán boldog. Meg azért, mert idén rosszabb az iskolában mint tavaly volt, nem szereti az órákat (csak a matekot, mert ott ő a legjobb), és nem tud mit kezdeni magával a szünetekben. (Miközben mi úgy látjuk hogy szeretik a gyerekek és szoktak vele játszani, speedezni is egy osztálytársától tanult.)

 

IHateMyLifeNyuszi

Na ezzel mit kezdjünk. Elsőre annyit sikerült kinyögnöm, hogy a világon lehet változtatni, például azzal, hogy olyan dolgokat csinálunk, amit szeretünk. Kár hogy csak olyan dolgot lehet jól elmagyarázni másoknak amit magam is jól ismerek.

Ez kíváncsivá tett, hogy vajon ti milyennek tartjátok, szintén belül persze.

 

 

web polls

 

25 thoughts on “Amelyikben Berci elárulja mért sírt

  1. Én vagyok, aki a rossz-ra adtam a voksom, mert globálisan nézve a világot egyetértek Bercivel, és kb. 9-10 éves korom óta így gondolom… A jó hír az, hogy ki lehet alakítani egy kis világot, ahol akkor is szeretnek, amikor nem érdemled meg (pontosabban, amikor úgy érzed, hogy nem érdemled meg), ahol az a fontos, hogy miben vagy jó, és nem azt keresik, és nem azzal cikiznek, ami nem megy, ahol akkor örülnek, ha nevetsz, és nem akkor, amikor sírsz… A világban van önzés, és kegyetlenség, és aki ezt szerencsés módon pici gyerekként nem tapasztalta meg, mert szerető, altruista szülei vannak, az nagyon elkeseredik, amikor csalódik néhány emberben…

    • A szülövárosomban van egy graffiti, mely szerint az élet jó, a világ nem és ezzel maximálisan egyetértek. Ez persze tökugyanaz, mint amit az elözö kommentelö beirt, hogy magadnak tudsz csinálni, ha ügyes és szerencsés vagy egy jó életet akkor is, ha a külsö körülmények nem túl rózsásak.
      Szóbal a fiadnak igaza van, de elhiszem, hogy ezt ilyen nyiltan egy ennyi idös gyerektöl, aki mellesleg a tied :), elég rossz hallani.

      Azzal viszont nem értek egyet, hogy a szeretö szülök gyereke a kegyetlen külvilágba pottyanva nagyobbat csalódik, illetve rosszabbul viseli a csalódást, mitn aki kevésbé puha fészekböl jött. Szerintem épp forditva van.

    • Hát ez elég kemény vélemény. Remélhető, hogy rövid ideig fog tartani. Döbbenetes, hogy mi van a kis fejekben néha, és még örülhetünk, ha beavatnak. @flamingjune véleményéhez csatlakozom a szerető családdal kapcsolatban.

    • Én a Világot nagyon szeretem, az erdőket meg a hegyeket meg a városokat meg a hóesést meg a napsütést, meg vannak finom kaják, jó zenék, ésatöbbi, de az emberek, azok elég gázak, gyávák vagy gonoszak vagy önzőek (jó, mondjuk szebben úgy, hogy “esendőek”), tehát azokkal vigyázni kell, és külön oda kell figyelni, hogy olyanokkal legyél, aki jó fej és jól bánik veled és te is kedveled még akkor is, amikor idegesítő. Ez a tanácsom az életre 🙂

    • szerintem meg szeresse önmagát az ember, különben pokol lesz még a paradicsomban is .. önsorsrontást ún. szerető családban is lehet tanulni mesterfokon. viszont egy ilyen okos, a helyzetet megfogalmazni tudó gyerek előnyben van.

    • ja, meg egyébként teljesen normális, hogy egy gyereknek kialakult véleménye van, ez nem cukiság, meg baj vagy viccces dolog.. emlékszem, engem mennyire felháborított, amikor a felnőttek megkérdezték nevetve, hogy “kitől hallottál ilyeneket”, amikor mondtam valami komolyat..

    • szerintem a világ jó, legfeljebb néha emberekre haragszom rettenetesen (néha magamra is, például mostanában sokszor), meg a hülyén kialakult helyzetekre, amik olyanok, mint egy beakadt ügyességi játék, de az általában nem gonoszság, hanem technikai hiba. de a világ jó, csak legfeljebb nem mindig sikerül nekem jól éreznem magam benne 🙂

    • [teodora](#11912105): persze az nem baj hogy van véleménye, csak az a baj amikor vigasztalhatatlanul zokog miatta, és hetekig el sem mondja hogy miért “mert ezen úgyse lehet segíteni”. egyébként gondolom volt valami konkrét is, amit még mindig nem tudunk.

    • Isolde,

      csodálkozom, hogy pont te irod ezt, hát ilyen egyszerü lenne? Azaz teljesen egyetértek azzal, amit irsz, de ez csak akkor megvalósitható, ha megvan hozzá egyfajta szükséges alapbeállitottság, és éppen ez az, ami olyan sokszor hiányzik, és ezért a többit se lehet csak úgy irnixmirnix megvalósitani.

    • szerintem is az emberekkel van baj, de velük sem minddel (jéé). Szóval én marhára szeretem ezt a világot, így ahogy van és szerencsére olyan munkám van, ahol az emberek nagy részét magasról leszarhatom akit, meg nem, azzal átlag három és fél percet bájolgok, majd soha többet nem látom. Így kibírható.
      Egyszer, talán nem is oly’ sokára fogom a családom és elmegyünk néhányezer kilométerrel odébb lakni és akkor elmondom majd, hogy ott ugyanígy érzek-e, hogy tudjuk, hogy tényleg a világról beszélünk most, vagy csak arról, amit látunk belőle nap mint nap.

    • [Galad](#11915413): mondjuk szerintem az hogy ki milyennek látja a világot az nem a világon múlik, hanem rajtunk, szóval szerencsés vagy 🙂

    • sulemia: Igen, ezt akartam kinyögni pár kommenttel feljebb az “alapbeállitottsággal”, de te sokkal frappánsabban megfogalmaztad.
      ((ès amúgy felnöttkorban tényleg változhat ez, magamon legalábbis ezt tapasztaltam. 10 éves korom elött szar volt minden, azóta nem. ))

    • [Galad](#11915413): Tetszik, ahogy a munkahelyedről beszélsz :-). Biztos, hogy nem a világról beszélünk, csak arról, ami éppen körülvesz minket. Én is elmentem jó messze, és bizony mást látok. Szarabbat! De ez ugye egyéni szoc. probléma 🙂

    • [flamingjune](#11916306)
      Ez mindenképpen bíztató. Szerinted mitől változott meg? (én az analízisben reménykedem)

    • sulemia: talán attól, amit imp irt feljebb: már nem voltam annyira kicsi, nem éreztem magam annyira kiszolgáltatottnak és megfélemlithetönek. Plusz elköltöztünk és iskolát váltottam, de szerintem ez másodlagos volt.

    • [flamingjune](#11922071)
      akkor ezt lekéstem, ugyanis már nem vagyok kicsi 😦 én pont azt tapasztalom, hogy ezek az érzések ugyanúgy megmaradnak, függetlenül attól hogy már nem igaz.

    • Na szegény Berci. Tudom, hogy senkit nem nyugtat meg, de vele legalább próbálnak játszani. Anno velem egy darabig próbáltak, aztán előállt a ‘bazd meg Nyuszika a varrógépedet’-effektus részemről, majd részükről is és onnantól konstans cseszhettem, hogy egy normális barátság kialakuljon bárkivel is. Ha játszanak vele, és nem azért pusztul meg szünetekben, mert átnéznek rajta, az már fél siker, már csak neki kéne lazulni kicsit, hogy ne egy kínszenvedés legyen neki pl a foci, amit ő már un, a többiek meg csak most kattantak rá. Nagyon drukkolok neki, mert egyfelől tudom, milyen ez, másfelől viszont jó látni, hogy ő eggyel kijjebb van a lekvárból, mint én ugyanennyi idős koromban.

    • Amikor az én gyerekemet láttam többször egyedül, időnként meghívtam 1-1 olyan osztálytársát, akikkel szívesen találkozott. Szülőkkel hétvégén szerveztünk programot. Utána napokig mesélte, hogy kivel mit játszott. Ha a játszóházban nem talált senkit, szétnéztem a gyerekek között, és véletlenül úgy irányítottam őket, hogy összetalálkozzanak. Sok barátját így szereztem. Kicsit besegítek a mai napig is 🙂

    • [Turchi](#11927824)
      tudjuk hogy ez jó lenne, csak éppen mi sem vagyunk túl szociábilisak, nehezünkre esik ebből az egy okból összebarátkozni hasonló korú gyerekek szüleivel.

    • meg ha egy gyerek nem barátkozik könnyen, akkor egy-egy ilyen szülők szervezte programmal többet lehet ártani, mint használni, saját tapasztalatból mondom…

    • [tapsi](#11931304): Én is saját tapasztalatból írtam, kinek hogy sikerül. Nekünk bevált. Nem a szülők választják ki egymást, hanem a gyerekek. Mi csak a hátteret adjuk.

    • [sulemia](#11930578): “szociábilis” :-))
      Gondolj bele, amikor nekem angolul, vagy arabul kell a szülőkkel társalognom! Több nap, míg kiheverem. Főleg, hogy alig beszélem a nyelvet. Az ám a móka. De megéri. Nekünk igen. Lakásba nem szeretek senkit se hívni, mert akkor ki kell takarítani :-), Játszótéren, játszóházban találkozunk, lehetőleg ahol van valami kajálda is, így a főzést is megspórolom. Most van egy meghívásunk, ahol a szülőket utálom, rábízom a gyerekre, akar-e menni. Remélem nem :-))

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s