avagy: sosem késő karácsonyos posztokat kirakni.

Idén mit felejtettem el:
– gyerekes-karácsonyos csomagolópapírt (felnőttes-karácsonyos és gyerekes-nemkarácsonyos volt)
– szalvétát
– olyan fényes szálakat a karácsonyfára, mert Nudlinak úgy tetszik
– szaloncukor akasztót (de azt Gé vett az utolsó pillanatban) (szomorú lettem volna ha kötözgetni kell) (ez például olyan hogy régen tradíció volt, viszont nem kötődik hozzá nosztalgikus hangulat, csak arra emlékszem hogy nyűg volt, ezért nem hiányzik) (talán majd ha még öregebb leszek)

Pont ma néztük meg azt a részt, amiben Abed megfejti a karácsony értelmét. Egy darabig komolyan reménykedtem, hogy kiderül valami új.

De azért egy csomó mindent csináltunk, ezt is meg kell őrizni az utókornak. A mikulás-fenyő-hóember kombót szinte teljesen egyedül készítették a gyerekek, az angyalos képet meg én teljesen egyedül. A szárított gyümölcsös kompozíciót Nudlival készítettük az oviban a karácsonyi munkadélutánon.

ĂĽvegmatrica_20111218_121803  ĂĽvegmatrica_20111218_121916 Karácsony_20111219_112429

Az ajtódísz szettben volt, megtanította a négyesfonást, a ragasztgatásban meg Nudli is segített. A tobozemberkét szintén a karácsonyi munkadélutánon csináltuk, Nudli színezte pirosra az arcát. A gyertyatartót a terítővel ők csinálták az oviban.

Karácsony_20111219_112501 Karácsony_20111219_112603

A színes fenyő, üstökös és betlehemi bölcs tészta a karácsonyi tésztasalátába ment. A sütit kétszer is elkészítettem, egyszer isoldéékhoz, egyszer itthonra, már nagyon profi vagyok.

Karácsony_20111224_153758 Karácsony_20111224_175851

A manólányok is szettben voltak, ráadásul négy, agnusnak készítettem el de a felét megtartottam.

család 012

Advertisements

10 thoughts on “

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s