William Wharton: Áttetsző

Néha ha nagyon megfog amit olvasok, abban a stílusban kezdek fejben blogolni. Meg néha írásban is, csak most az egyszer.

Szedem a lábam hazafelé. A szemem már magától is megtalálja az ablakunkat, pont a ház sarkában van. Ma azt is észreveszem, hogy elaludt a villany. Megdobban a szívem, most indulnak, ha sietek pont elérem őket, a lábam is gyorsabban szedem. Megkerülöm a házat, téblábolok a kapualjban. Vajon már elmentek? Nem, most érnek ide, vidáman üdvözöljük egymást, Berci persze elsétál mellettem mintha ott se lennék. Bemegyek velük a boltba, utána elsétálunk az autóhoz. Ők beülnek, integetünk, én eljövök. Néhány óra egyedül.

Ülök a fényes, csúszós lepellel letakart kanapén, és hallgatom az edzés zajait. Az edző kiabál a gyerekekkel. Leküzdöm a magától feltörő ellenkezést, az én gyerekeimmel ne kiabáljon senki. De hát én is szoktam, egyébként pont így szoktam. Nem lesz attól semmi bajuk ha tanulnak egy kis fegyelmet. A mai világban már alig tanulnak fegyelmet a gyerekek.

Vezetés közben mindig hangosan beszélgetek a többi sofőrrel. Most minek kellett bejönni elém, nem azért tartom a követési távolságot hogy befurakodj. Köszi hogy nem jöttél nekem. Igen, gyere ki derékig, seggfej. Nudli panaszkodik, közepes volt az edzés, mert túl nehéz. Berci csak a tigrisbukfencet utálja, nem megy neki. Közlöm velük hogy én tudok tigrisbukfencezni, akkor mutassam meg, követelik, a nagyszobában van elég hely. A szőnyegen nem vagyok hajlandó, félek hogy megsérülök. Mikor hazaérünk méregetem a hálószobát. Aprócska, épp csak az ágy fér el benne meg egy szekrény. Ha az átjáróból indulok átlósan, kicsit neki tudok futni mielőtt az ágyra huppanok. Ügyetlenül próbálkozom, túl óvatos vagyok, félek hogy beütöm magam az ágy végébe. Kétszer próbálom meg, máris szédülni kezdek, a testem mindig figyelmeztet hogy nem vagyok már fiatal.

 

VERDESVE REPDESÜNK, RAB MADARAK SZABADSÁGA. SIETÜNK, HOGY SÖTÉTEDÉS ELŐTT HAZAÉRJÜNK.

 

 

Ő biztos értelmes dolgokat ír oda nagy betűkkel, csak én nem értem. A tízes skálán pontozás túl mainstream, nekem mondjuk 13-ast kéne bevezetni. Ja meg még be se fejeztem, nem pontozom. Általában azért nem írok soha a könyvekről, mert addig nem akarok amíg be nem fejeztem, utána meg elhalványodik és már egy másik szippantja be az agyam.

7 thoughts on “William Wharton: Áttetsző

  1. Nekem teljesen “átjött”. 🙂
    Egyébként én is gyakran járok így, de én csak gondolkozni szoktam hasonló stílusban. Wharton pedig egyértelműen meghatározható stílussal ír, szóval mikor ezt a könyvét olvastam, körülbelül én is így pörögtem magamban.

    • ez jó. Egyébként szerintem teljesen normális dolog, ha kicsit “rád ül” valaki stílusa. Én még bloggereket is vélek néha magamon felfedezni. Sőt, néha, egész rövid pillanatokra magamat veszem észre másokon. Ez egy tök jó dolog.
      Próbáld meg egyszer, hogy ugyan azt ez érzést több könyv hatása után megírni. Szerintem baromi jó lenne, mert jól csinálod, jól helyezed bele magad.

    • Én is magyarul olvastam, lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam. Mondjuk most adtál egy ötletet, lehet, hogy megnézem eredetiben is. 🙂

    • Tetszik. (Megkésve bár…)
      Az a legjobb, amikor az írónak nem csak a stílusa ül rád, hanem az is, mit lát, mire szűr a környező világból, és elkezdesz te is mást észrevenni a buszmegállóban.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s