Reggel a sarki CBA pénztárjánál sorbaálltak a munkások, akiknek szombaton is kell menni dolgozni. A pénztárosnő sorba lehúzta a kenyeret, parizert, üdítőt, cigit, féldecis szilvapálinkát, csokis kekszet, banánt, borsó és bébikukorica konzervet, diétás joghurtot, túró rudit.

közhely

ezen a héten még egyszer sem sikerült az időjárásnak megfelelően öltöznöm, igen, tegnap voltam rövidgatyában.

és

meglepődöm a régi képeken, hogy milyen jól néztem ki, pedig akkor kövérnek tartottam magam.

örül

Egészen Európában érzem magam,
– amikor a pénztárnál észreveszem hogy véletlenül epres túró rudit vettem sima helyett, és a pénztáros csaj lazán visszaslattyog és kicseréli, arcot se vág meg semmi,
– amikor az okmányirodában a gyerekek útleveléhez az előadó elkéri a személyimet, észreveszi hogy mindjárt lejár, szenvtelenül közli hogy akkor megcsinálja azt is. És Gének is, akinek ugyan még jó egy évig, de már nagyon utálja hogy olyan nagy és nem fér be a tárcájába.*

ÉS

Lesz kindlém, lesz kindlém, még ma lesz kindlém. Mert megérdemlem.

 

*Így lesz Géről sima arcú kép a személyiben, amilyen egyébként soha. Előtte mondta fél órával, hogy már olyan régen volt, és most úgyse számít.

könnyes

Megkerestem az oszkár díjas filmek között, és megnéztem elejétől végéig angolul. Sírtam, és egy pillanatra azt hittem beleszerettem Jim Carrey-be.

És

megjött a parlagfűszezon, figyelmeztetett hogy elfelejtem bevenni az allergiagyógyszert, tüsszögtem nyolcat egyben, aztán tizenötöt, aztán még percenként huszat.

A nagy beígért lehűlés, ború, zápor-zivatar, sarkvidéki hideg az elmúlt két napban percre pontosan azon a két órán keresztül tartott, amikor az intenzíves lánnyal közösen játszótereztünk. Amint beértünk a parkba, hideg szél kezdett fújni, és az eső is eleredt abban a percben, amikor megtaláltuk a játszóteret. Sokáig kitartottunk, hogy hátha jobb lesz, és lett is jobb, meg rosszabb is. Ezalatt megvitattuk a nyarat meg a pácienseinket, átsétáltunk a kresz parkba, láttunk szivárványt, Berci is megtanult elindulni a biciklivel, fejenként ötszázszor elestek (egyenesen már tudnak menni, de a murván és/vagy kanyargóson még kevésbé megy, szerencsére nem zavarja őket nagyon hogy folyton elesnek), kuporogtunk a bicikli benzinkút alatt, ahova a zápor elől menekültünk be, Nudli sírt és megnyugodott (nem szereti a mennydörgést, és az eső nagyon hangosan kopogott a tetőn), Berci és az intenzíves kisfiú jót bicikliztek együtt, az intenzíves kislány pedig extra édi volt végig. Búcsúzóul kaptunk még egy zuhanyt amíg elszaladtunk a kocsihoz.

Nudli szerint túl ritka vagyok, és gond hogy folyton elmegyek. És ezt mondta a vízililiom láttán: hú de szép virág. Bárcsak szedhetnék belőle az anyukámnak!

lapi 058

Másokról is köp néha aranyat, például kérdezte hogy a barátnőm gyerekeinek milyen képű az apukája, mert az övék nagyon jóképű. A szomszéd bácsi pedig mindenhol ott van.

love should

Megint biciklivel mentem, és igaz hogy hazafelé majdnem meghaltam, viszont egyszer sem áztam el, és amikor megérkeztem a kórházhoz, multimodális élményem volt, éreztem az izmaimat a combomban, láttam a vízcseppeket a füvön, és hallottam egy közeledő mentő meghitt szirénázását. És éreztem hogy vizes lett a lábam.

Ott bent meg igyekeztem nem aggódni a betegeimért akik rosszul vannak és nem tudni miért.

Hazafelé meg hallgattam Mobyt. Kiskoromban nem hallgattam, mert sokan szerették, és nem akartam csak divatból. Persze akkor ez még nem is volt.