négylet

Úgy tűnik a betegség jó hatással van a kreativitásomra, mindenféle új találmányom van megint:
– éjjel-nappali cukrászda házhozszállítással,
– gyerekbiztos strand – ahol nem kell a gyerek nyomában lenni egyfolytában, a szülő is pihenhet kicsit, olyasmi mint egy játszótér, kicsi, átlátható, érdekes játékok vannak, és nincs mélyvíz (magunkból indulok ki, nekünk extra stresszes a strand, és mi (a felnőttek) úgysem tudunk úszni vagy csúszdázni, csak felváltva)

Ha valaki megvalósítaná, kérek százalékot, vagy legalább ingyen sütit/belépőt, vagy legalább szóljon.

saját vonatkozású ötleteim is vannak:
– a gyerekeket valami ázsiai küzdősport irányába terelni, mert szeretik a nindzsákat, és már itthon is szoktak próbálgatni ugrásokat meg rúgásokat. együtt talán könnyebb lenne rávenni őket
– a (készülő) tetkónkban legyen benne egymás monogramja (de ez még tapsin is múlik)

 

(később) +1: az erkélyünk fölött levő üvegtetőre napelemeket kéne szerelni, hűsítenék is a lakást azzal hogy nem engedik be a napsugarakat. (meg spórolni is lehetne)

3 thoughts on “négylet

  1. én iaido-ban utaztam néhány évig. Az tulajdonképpen a fegyveres japán harcművészet. Nagyon jó mozgáskoordinációs fejlesztő, van benne mindenféle fegyver, mint a tininindzsák szatyrában, de messze nem olyan agresszív, mint a kendo (relatív agresszív ugye, mert lehet, halál higgadtan fejen vágni egymást izomból, bambuszrúddal 🙂 ).
    Csak ajánlani tudom. Ja és van kicsi pusztakezes harc is benne, de az csak olyan, mint a szolfézs a gitártanuláshoz.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s