Gé szerint most hogy a gyerekek látták a Harry Potter első három részét, simán megnézhetnék a Csillagok háborúját is. De szerintem az durvább, hogy a kedvenc főszereplőből lesz a gonosz, mintha Harry Potterből lenne Voldemort nagykorában. (Ha így van légyszi ne szóljatok, még nem láttam a hetedik részt és nem is olvastam, köszi.)

10 thoughts on “

  1. Na most ezt egy félrekattintással kommentálás helyett kommendáltam a főoldalra 😀

    Szóval amikor azt olvastam, hogy Csillagok háborúja, nekem annyira eszembe sem jutott az utólag elé tákolt három rész, hogy alaposan gondolkoznom kellett, ki lett gonosz…

    • Szerintem is gyerekbarátabb a klasszikus trilógia, és akkor a végén a gonoszból lesz a jó, és úgy meg minden ok a világrenddel. 😀

    • A Nagy már igen (11), de ő már túl van mind a 7 Harry Potter-en is. Igazából együtt néztük hárman vagy 2-3 éve(a Kicsi aludott), és én elkomolytalankodtam, a feszültséget oldandó (pl. “…igazából ééén vagyok az apááád, és az apááád meg az anyááád…” – ebben nálunk egyébként sok igazság van ám), de ekkor W meg ő kizavartak, és nem igazán tudom, hogyan vitatták meg a látottakat, szerintem férfiasan, szavak nélkül. Szvsz a HP sötét oldala sokkal rémisztőbb.

    • [pearlwolf](#11079140)
      ők még csak az első 3 részt látták a HP-ből, illetve Berci megnézte a negyediket de túl félelmetes volt, úgyhogy most pihenünk.

    • A Nagy csak olvasott formában találkozott a HP-vel. Sztem a HP4 film sokkal rázósabb (azt meg sem mutatnám a Nagynak sem), mint a SW összes, mert az utóbbi nem horrorisztikus.

    • Mi ott tartunk, hogy SW eredeti trilógia megvolt, az új trilógia 3. része le van tiltva hatalmilag (máshol se nézhetik meg, pl, nagyszülőknél), a HP 1-2 megvolt és most olvasódik, de a HP film többi része még indexen van, mert a vének tanácsa szerint szörnyűbb.
      És még évekig kell várni, hogy megértsék a Picasso kalandjait 😦

    • a picassot és hat évesen láttam és pisisre röhögtem magam. Azóta is, csak azóta más poénokat látok benne.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s