Érdekes ez a nosztalgia nevezetű izé, hogy valami (vagy valaki, ha már itt tartunk) amivel (akivel) régen szorosabb kapcsolatban voltunk, milyen erős érzelmeket tud felkavarni bennünk. Hogy Nudlinak hiányzik a régi lakás, pedig kisebb volt és zegzugos és fröcskölt a csap, csak azért mert az eddigi élete nagy részét ott töltötte el. És hogy könnybe lábad a szemünk, ha kezünkbe kerül egy gyerekkori játék, könyv, walkman stb, vagy ha meglátjuk a sinclair spectrum fényképét a képernyőn (konkrétabban az iddqd-n, de már nem találom). Egyszer kaptam egy lemezt az öcsémtől spectrum játékokkal, de nem találtam meg a kedvencemet, mert nem tudom mi volt a címe. Vonalasnak hívtuk, a világ legegyszerűbb játéka (nem átvitt értelemben), egy önmagába visszatérő vonalból és két kockából áll, az egyik kocka a játékos, amivel be kell járni a vonalat anélkül, hogy összeütközne a másik kockával. A következő pályák is csak annyival bonyolódnak hogy szövevényesebb a pálya, már kétszer is be kell járni, és nő az ellenséges kockák száma. Lehet hogy rajta sincs, lehet hogy soha senki nem játszott vele rajtam kívül.

továbbá,

Azért is nehéz lett volna megtalálni rajta, mint Gé felhívta rá a figyelmemet, mert c64-es játékgyűjtemény.

Egyébként az első személyi számítógép amivel találkoztam, egy zx81 volt, érintőbillentyűkkel, kölcsönben volt nálunk, apuval nézegettük, kerestük hosszan a print gombot meg minden.

4 thoughts on “

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s