11.

Idén úgy ünnepeltünk, hogy a fiúk hagytak későig aludni, közben Gé még el is mosogatott. Persze nem ettől volt különleges a nap, hiszen máskor is szoktak hagyni, és Gé gyakran mosogat. Elővettem az esküvős fényképalbumot, a gyerekek pár másodpercig csodálták hogy mindenki milyen fiatal volt és hogy ugye ők akkor még nem születtek meg. Furcsa látni hogy kik voltak ott, egy csomó emberrel már nem is találkozunk, mások meg sokat változtak azóta. A Kakasban ebédeltünk, kicsit McDo szerűen zajlott, kikértük a kaját, szaladgáltunk a tó körül, itt nem csúszda van hanem tó aranyhalakkal meg teknőssel, 10 perc alatt megjött a kaja, újabb 10 perc alatt kihűlt a sültkrumpli, a gyerekek  ettek fejenként 3 szálat, aztán szóltak hogy menjünk ki, Gé fizetett és becsomagoltatta a maradékot, kb 50 perc múlva már szálltunk vissza a kocsiba. Délután sokáig aludtunk, úgyhogy már nem volt időnk Praktikerbe menni, mert kezdődött az America’s got talent. Este megnéztük A felolvasót, hümmögtünk, hogy most mi, aztán Gé elkezdte nézni a Lost utolsó évadját, én meg elkezdtem ezt írni és a laptop fölött pillogni a monitorra, aztán letelt a nap.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s