Tegnap az ügyelet utáni pihenőnapomat igen aktívan töltöttem, kezdetben megpróbáltam pihenni, de a limitált idő felét köhögéssel töltöttem, aztán meg már nem lett volna értelme aludni, így felkeltem tétálni. Utána elvittem Bercit a szigorú TSMT-s nénihez, aki szigorúan felhívta rá a figyelmünket hogy minden feladatot rosszul csinálunk, vagy ha valamelyiket mégsem, akkor ahhoz még hozzáadott valamit, pl. miközben Berci négykézláb megy és nagyon vigyáz hogy a babzsák ne essen le a fejéről, mondogassa hogy vau-vau.
Ezután elmentünk Apa iskolájába, ami egyben az én régi iskolám, és nosztalgiáztam a nulladikos tantermünkben (és sajnáltam hogy korábban sem voltam vandál és ezért nem hagytam semmi maradandó nyomot a padon amit most megkereshettem volna), kaptam kókuszgolyót a büfésnénitől, bájologtam néhány régi tanárral (kivéve az ofőm, vele csak röhigcséltünk), aztán ott hagytam a fiúkat és a villamos felé menet rám törtek az emlékek, amikor mi voltunk a négy jóbarát, és vihogtunk és táncikáltunk az utcán, pedig nem is voltunk fruskák, a villamoson meg azon kaptuk magunkathogy percek óta az összes utas a legszörnyűbb halálnemekről való értekezésünket hallgatja (a mocsárban elsüllyedés győzött).
Aztán sírtam idegen emberek előtt, és nem volt baj, meg már nem is annyira idegenek.
nightswimming 
de hát fruskák voltunk 🙂 és szegény öregnénik nagyon riadtan néztek annál a beszélgetésnél, arra emlékszem… hihetetlen, hogy olyan sok idő eltelt azóta.
nem, mi sosem voltunk fruskák, mi annak fölötte álltunk. mi csak akkor táncikáltunk és viháncoltunk, ha az valóban indokolt volt.