imagináció

rét, kunyhó, függőágy, könyv, laptop.
virágillat, madárcsicsergés, a ventillátor duruzsolása.
biztonság.

bizonyos jelek megrémítenek, ezért megengedtem a férjemnek hogy elvigye magával minden nap a laptopot.

Advertisements

kedves és mókás

Reggel lefényképeztem az agyammal* amint a három srác előttem lépked (és csúszkál) a havas jégen, a nagyobbik óvón átkarolja a kisebbik vállát, a kicsi meg fogja apja kezét. A biztonság kedvéért le is írtam, hogy tényleg ne felejtsem el.

aztán meg ez is történt:
sulemia: képzeld, isolde belinkelte a kriptoamnéziás bejegyzésemet, azt írta hogy pár szóról azt hitte hogy ő találta ki és kiderült hogy nem.
férj: például hogy kriptoamnézia. “ezt a szót én találtam ki. vagy nem is?”.

 

*Nem akartam fényképezős mobilt, mert szerintem tipikus példája annak ahogy a fogyasztói társadalom ránk erőltet holmikat amikre semmi szükségünk, az ötleteket is a mobilgyártók adják a reklámokban (hogy milyen helyzetekben elengedhetetlen, hogy az embernél legyen fényképezős mobilt, pl. a szomorú barátnőnket leginkább úgy vidíthatjuk fel, ha mosolygós tárgyakat fényképezünk és megmutatjuk neki), aztán szép lassan elhitetik velünk hogy nem tudunk nélküle élni. Pedig tessék, milyen jó ürügy hogy kedves történetecskéket írjak.

Berci oviba megy 4.

Ahogy Berci okosodott, egyre jobban ki tudta fejezni hogy mit szeretne, mi meg egyre jobban értetlenkedtünk hogy mért pont azt. A céljai eléréséhez sokáig fontos fegyvere maradt a visítás, mi igyekeztünk kitartani és nem megadni amit akart, aztán fokozatosan megtanulta hogy ezzel nem ér célt, mostanában már inkább megbeszéljük a dolgokat és kompromisszumokat kötünk, de mért is szaladok így előre.

Beírattam az oviba, hogy 3 éves korában elkezdjen járni, de elég bizonytalan voltam ezzel kapcsolatban, hiszen Nudlival úgyis otthon voltam, és az oviról én is úgy vélem hogy egy szükséges rossz (amiből azért elég sok jót is ki lehet hozni). Azért akartuk hogy járjon, hogy megszokja, hogy a következő évben ne kelljen egyszerre két gyereket beszoktatni amikor dolgozni kezdek.

Szóval fájó szívvel adtam volna be Bercit, de nem adtam be, mivel 3 évesen még nem lett szobatiszta, sőt semmi jelét nem mutatta hogy valaha hajlandó lesz wc-be pisilni. Nyáron persze sokat próbálkoztunk, vissza tudta tartani a pisilést hosszú ideig, csak a wc-be nem akart belepisilni, vagyis tartotta amíg bírta aztán bepisilt. Ez nyáron, a kertben, pucéran nem volt gond, de ősszel inkább visszaadtam rá a pelust és maradt itthon. Ez csak a következő nyáron oldódott meg, amikor már majdnem 4 éves volt, egyszercsak túllépett rajta és ennyi. Azóta is gyakran vannak olyan időszakok, hogy tartogatja amíg bírja és csak az utolsó pillanatban megy el, például ha nem tetszik neki a wc illatosító szaga.

Közben Nudli is nagyobb lett, azt a kaját ette mint mi, nagyjából össze lehetett hangolni az alvásukat stb. Kicsit nyugisabb lett itthon a helyzet, jártunk sétálni, játszótérre, Nudli ült a babakocsiban, Berci elöl a játszótálcán, aztán amikor letört, akkor  bekuporodott a hátsó tengelyre. Néha nézegette Nudlit amíg kicsi volt, de inkább ő kezdte a kapcsolatot keresni a bátyjával ahogy nagyobb lett, mindenhova követte Bercit, aztán utánozni kezdett mindent amit csinált, nem kicsit idegesítve ezzel. Itthon jól elfoglalták magukat, tavasz-nyár felé már egyre nehezebb volt Bercikét lecsábítani a játszótérre, nem igazán derült ki hogy miért. Azt hiszem úgy kezdődött hogy jó idő lett és hirtelen sokan lettek lent, és ez megrémítette, egy időben az első fél órát mindig a játszótér mellett töltöttük a padon, csak utána merészkedtünk be.

Aztán elmúlt a nyár is, és szeptembertől már kezdődött az ovi. Egymás után kellett a két gyereket beszoktatnom, mert októbertől meg indultam vissza dolgozni. Lehet hogy nem a legszerencsésebben oldottam meg a beszoktatást, nekem fogalmam se volt hogy hogy érdemes, az óvónők nem adtak tanácsot, Bercin kívül az összes gyerek bölcsiből jött, összesen eggyel maradt ott az anyukája első nap. Első nap bent maradtam vele, és ebéd után hazajöttünk, második nap már üldögéltem az öltözőben míg ő bent játszott, volt kedve ott aludni, úgy terveztem hogy mire felébred visszaérek, de hamar felébredt, akkor volt egy elég kemény fél órája az óvónéninek (sírt és kiabált hogy ne nézzenek rá). Az óvónéniket nagyon szeretjük és szerintem nagyon sokat köszönhetünk nekik, kedvesek, de ha kell határozottak, és jó kereteket dolgoztak ki, elég rutinosak is már. Bercinek szerintem alapvetően tetszett az ovi, az óvónénik, a gyerekek, de kezdetben minden borzasztóan furcsa volt és nem tudott vele mit kezdeni. Lehet hogy ha fokozatosabb lett volna a beszoktatás akkor ez kevésbé lett volna gond.

Az óvónőknek pár hét után megszűntek a gondjaik (előtte bent is volt egy kis sírás), de a reggeli indulás elég horrorisztikus volt, és délután is gyakran volt nyűgös, sírós Berci. Már korábban is volt hogy felmerült bennünk hogy valami nincs rendben vele, az autizmus irány jött szóba, de eddig elvetettük, mert szépen beszélt, tartotta a szemkontaktust, nyilvánvalóan fontosak voltunk neki mi is, a tárgyak meg úgy különösebben nem. Kb november-decemberre jutottunk oda, hogy most már tényleg tenni kell valamit, és januárban jutottunk el a gyerekpszichiáterhez. Ő elsőre nem mondott semmit, csak előjegyezte egy egy hetes kivizsgálásra, utána is csak azt mondta hogy nem egyértelmű, hordjuk fejlesztésre fél évig hogy elmúlnak-e a problémák, és majd utána meglátjuk.

Voltak dolgok, amiket én nem vettem észre hogy Berci kicsit máshogy csinál, csak ahogy a doktornő rákérdezett, pl. hogy nem jött oda hozzán ha valami öröme volt hogy megossza velünk, nem mesélt el dolgokat amik vele történtek, és nem játszott “mintha” játékokat (pl. doktoros, papás-mamás, kamionos, ilyesmi). Én addig azt gondoltam ezek csak később jönnek, de kiderült hogy már ebben a korban aktuális lett volna.

Elkezdtük hordani fejlesztésre, a fejlesztő pedagógus főleg a szociális és a kommunikációs készségekkel foglalkozik, Berci nagyon szereti, mi is látjuk hogy jót tesz neki, itt pl. az elején nem ismerte fel képről az érzelmeket, meg sokáig azt mondta hogy ő semmilyen negatív érzelmet nem él át soha (mondjuk ezt nem így fogalmazta meg), hanem mindig vidám. Ezekben rengeteget fejlődött, még mindig meg kell írnunk a fejlesztő pedagógusnak e-mailben az elmúlt hét eseményeit, amikor Berci valamilyen érzelmet átélt, ők meg átbeszélik.

Következő ősszel, vagyis 5 éves korában állapították meg nála az Autizmus spektrum zavart. Erre a három különböző területen észrevehető hiányosságok jellemzők (kommunikáció, szociális készségek, képzelet/rugalmas gondolkodás). Bercinél is van minden területen hiányosság, de igazából csak enyhe, aki nem ismeri jól észre sem veszi. (Azért nevezik spektrumnak, mert nincs éles átmenet az autista és a nem autista között, hanem fokozatos.) Ilyen enyhe zavarral nem is nagyon szoktak orvoshoz meg fejlesztésre eljutni a gyerekek, inkább az iskolában derül ki hogy nincs minden rendben, ha egyáltalán.

webkamera keretbe foglalja a nap eseményeit

Nudli a számítógép előtt üldögél, és nem tudja eldönteni hogy mit nézzen, vagy hogy mit játsszon.

Nudli (közben átjött hozzám és a laptopot szagolgatja) mézes szagot érez, szerinte biztos mézeskalácsot sütöttek a szomszédok.

Három fontos dolog is történt velem ma, letudtam a szakvizsga 1/15-dét (bár idén már nem is a szakvizsga része az írásbeli, hanem a vizsgára bocsátás feltétele), kaptam PÉNZT (amiért novemberben dolgoztam a munka mellett, a napi pár óra fordítással picit többet kerestem mint a napi 8 óra orvoskodással + havi 5 ügyelettel, és ez egy rosszul fizető fordítás volt), és kaptam KÖNYVET Isoldétól, és megengedte hogy ceruzával aláhúzzak benne, de felhívta a figyelmemet rá hogy nem jó a lapja, erre mondtam hogy már van 4B-s ceruzám, ő meg bólogatott hogy tudja. Utána még beszélgettünk róla hogy szeretnénk-e ha nem kéne minden reggel eljárni dolgozni*, szerinte ő nem, mert akkor már reggel tudná hogy aznap már semmi érdekes nem fog vele történni, szerintem én egész jól ki tudnám tölteni az időt, hordanám a gyerekeket oviba, meg járnék társas összejövetelekre néha, meg pszichoterápiás képzésre, meg a pszichoterápiás ambulanciára hogy legyen esetem a képzéshez, sőt magánrendelhetnék is, meg persze fordítgatnék, és itt beindult az agyam és ilyesmik jutottak eszembe hogy eljárhatnék tornázni meg varrástanfolyamra, meg szépítgetném a lakást és varrnék ruhákat magamnak és a gyerekeknek, és rájöttem, hogy ha itthon lennék akkor is pont ugyanígy panaszkodnék hogy sosem jut semmire időm.

Közben Nudli mellettem üldögélt a kanapén és nézte a Pingut (amit valamiért Fingunak hív), és várta az utolsót (nem tudom miért) (megkérdeztem és azt mondja azért mert olyan álmos), de az előbb szólt hogy szeretne bemenni a hátam és a kanapé közé, és be is ment, és mondta hogy tudta hogy itt jó meleg lesz.

*Reggel a buszon azon gondolkodtam, hogy mostanában egész sok bizonyíték gyűlt össze arra vonatkozóan, hogy a világ mégsem egy sötét, rideg, barátságtalan hely, de azért ha reggel korán fel kell kelni és dolgozni menni az azért még mindig gyakran ezt juttatja eszembe, és hogy mi lenne ha nem kéne. És hogy az nekem jár-e.

Bevásárlólistát még sosem raktam fel

úgyhogy itt az ideje.

B4-es ceruza*
táprúd
kötél**
autóhőmérő***
crocus mix cserépben****
szalvéta
gyerek fogkefe
MAOAM

 

*ti is utáljátok ha egy könyvnek fényes a lapja? tollal meg már csak nem firkálok bele.
**tornához a fürdőköpeny övek helyett, amiket jelenleg használunk
***ez az egy hiányossága van a drágaságunknak, most elvileg lehet kapni a Rossmannban, de csak máig, ma meg idő, autó és tömegközlekedés hiányában nem jutok el
****az auchan katalógusban láttam és szerettem meg, aztán elfelejtettem hogy ott láttam, most a meg vad keresgélés közben megláttam, hogy az intersparban megint van vödrös narancs és még ajándék narancshámozót is adnak hozzá.

nem tudja valaki hogy lehet elérni hogy az enternél ne hagyjon ki egy sort?

kriptamnézia: A másoktól már hallott vagy olvasott stb. gondolatokat sajátjának tartja az illető. /A magyar pszichiátria kézikönyve, Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest 2001./

ha bárki úgy érzi, valószínűleg jogos.

Komoly dolgokról kéne írnom de ehelyett aggódom Heath Ledgerért hogy ez a szerep olyan depresszióssá teszi hogy megöli magát. Ja, ja igen, még nem láttam a Sötét lovagot, aztán a férjem (kitaláltam neki két nevet de nem döntött még) nem engedhette hogy a béna magyar szinkronnal nézzem az HBO-n és gyorsan felpakolta a DVD-re. Biztos valamikor szó van róla hogy Batman mért hörögve beszél.

Vagyis persze nem is írnom kéne hanem tanulnom, ami persze könnyebb lenne (jaj de szépen átvezettem), ha az anyukáskodás, háziasszonykodás, lakásárulóskodás mellett nem kéne próbafordításokkal és gyógyszervizsgálatok tréningjeivel szarakodnom (meg persze ha nem néznék helyette filmet). A közérzetemet pedig valószínűleg javítaná ha egy kicsit reálisabban tudnék az esélyeimre tekinteni. Szóval: van esélyem.

Holnaptól megy a Doctor Parnassus. Kíváncsi vagyok mikor fogom megnézni.