webkamera keretbe foglalja a nap eseményeit

Nudli a számítógép előtt üldögél, és nem tudja eldönteni hogy mit nézzen, vagy hogy mit játsszon.

Nudli (közben átjött hozzám és a laptopot szagolgatja) mézes szagot érez, szerinte biztos mézeskalácsot sütöttek a szomszédok.

Három fontos dolog is történt velem ma, letudtam a szakvizsga 1/15-dét (bár idén már nem is a szakvizsga része az írásbeli, hanem a vizsgára bocsátás feltétele), kaptam PÉNZT (amiért novemberben dolgoztam a munka mellett, a napi pár óra fordítással picit többet kerestem mint a napi 8 óra orvoskodással + havi 5 ügyelettel, és ez egy rosszul fizető fordítás volt), és kaptam KÖNYVET Isoldétól, és megengedte hogy ceruzával aláhúzzak benne, de felhívta a figyelmemet rá hogy nem jó a lapja, erre mondtam hogy már van 4B-s ceruzám, ő meg bólogatott hogy tudja. Utána még beszélgettünk róla hogy szeretnénk-e ha nem kéne minden reggel eljárni dolgozni*, szerinte ő nem, mert akkor már reggel tudná hogy aznap már semmi érdekes nem fog vele történni, szerintem én egész jól ki tudnám tölteni az időt, hordanám a gyerekeket oviba, meg járnék társas összejövetelekre néha, meg pszichoterápiás képzésre, meg a pszichoterápiás ambulanciára hogy legyen esetem a képzéshez, sőt magánrendelhetnék is, meg persze fordítgatnék, és itt beindult az agyam és ilyesmik jutottak eszembe hogy eljárhatnék tornázni meg varrástanfolyamra, meg szépítgetném a lakást és varrnék ruhákat magamnak és a gyerekeknek, és rájöttem, hogy ha itthon lennék akkor is pont ugyanígy panaszkodnék hogy sosem jut semmire időm.

Közben Nudli mellettem üldögélt a kanapén és nézte a Pingut (amit valamiért Fingunak hív), és várta az utolsót (nem tudom miért) (megkérdeztem és azt mondja azért mert olyan álmos), de az előbb szólt hogy szeretne bemenni a hátam és a kanapé közé, és be is ment, és mondta hogy tudta hogy itt jó meleg lesz.

*Reggel a buszon azon gondolkodtam, hogy mostanában egész sok bizonyíték gyűlt össze arra vonatkozóan, hogy a világ mégsem egy sötét, rideg, barátságtalan hely, de azért ha reggel korán fel kell kelni és dolgozni menni az azért még mindig gyakran ezt juttatja eszembe, és hogy mi lenne ha nem kéne. És hogy az nekem jár-e.

5 thoughts on “webkamera keretbe foglalja a nap eseményeit

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s