Az anyaság szépsége 1. rész

Nekiveselkedem az Aspergeres gyerek bejegyzésnek, ebből az alkalomból úgy döntöttem el is nevezem a két kis szemem fényét, elsőszülöttemre ezentúl Berci, öccsére pedig Nudli néven fogok utalni.

Az úgy volt, hogy Bercit már nagyon vártuk, emellett én egyáltalán nem éreztem magam alkalmasnak arra hogy gyereket neveljek, ennek illusztrálására álljon itt a friss XKCD.

natural_parenting

Berci pedig  sokat sírt, és akkor se hagyta abba, ha felvettem, kedvesen átöleltem, ringattam, kedvesen beszéltem hozzá, mellre tettem. Ha énekeltem neki abbahagyta és furán nézett, csak ilyenkor meg általában én kezdtem el sírni a bennem dúló hormonális viharok miatt.

Én azt vártam, hogy evés közben majd a mellkasomra teszi a puha meleg kezét és mélyen egymás szemébe nézünk, Berci ehelyett rángatta a fejét, markolászta a bőröm, és a távolba meredt, vagyis néha észrevettem hogy néz, de akkor gyorsan elkapta a szemét. Ha ébren volt és leraktam rögtön sírt, ha aludt és leraktam többesélyes volt hogy úgy marad vagy felébred már arra hogy lerakom, vagy 5 perc múlva, 15 perc múlva stb. Már egész kis korában úgy tűnt utál aludni, és mindent megtesz hogy ne aludjon el. Ha elaludt akkor se lazult el, ha hozzáértünk rögtön mocorogni kezdett, volt amikor felébredt arra hogy betakartam. (Ez azóta is így van, mondja hogy nem szeret aludni, de maga sem tudja hogy miért.) Órákat járkáltam vele körben a lakásban. Ha nem sírt, megnézte a kilincset, meg a tükröt, meg néha le is tudtam ülni vele, meg lemetnünk sétálni babakocsival, olyankor általában elaludt. Volt hogy egész délelőtt nem aludt, máskor meg aludt 4-5 órát egyben (nálam az alvás hangsúlyos téma, meg nagy az alvásigényem).

Berci úgy általában nem úgy működött ahogy az okos könyvek meg a kismama magazin szerint egy kisbabának kéne, pl a hibakereső algoritmus sírás esetére:

– piszkos a pelusa- tiszta pelusban is pont ugyanúgy sírt, sőt ha rossz passzban volt kész tortúra volt tisztába tenni, már pár hónaposan is teljes erőből állt ellen, csak magamat vádoltam hogy még ezzel is kínzom,

– meggyűrődött a ruhája és az bántja – ld. fent, semmi nem változott ha újracsomagoltam, kivágtam az összes body-ból a címkét,

– éhes, ld fent, ilyenkor evés közben is sírt, rángatta a fejét, markolászott, utána meg hatalmasakat bukott,

– fáradt és túl sokat volt kézben – ha ilyenkor leraktam, szétbontotta és szájába gyűrte az ágyenműjét, megkarmolta magát és összevérezte a lepedőt, áttuszkolta magát a bölcső rácsai között,

– fáj a hasa – ez valószínűleg fennállt, úgy 3 hónapos kora után javult a helyzet.

Lassan arra jutottunk, hogy ő az átlagnál jobban megsínylette a születés okozta változásokat, és valamiért kevésbé nyugtatták meg a megszokott dolgok, mint a hangom, vagy a dédelgetés, meg rájöttünk hogy nem szeret aludni és kitaláltunk rá egy altatós rendszert. Ez abból állt, hogy olyan 10-11-ig játszottunk vele, aztán mikor már látszott hogy álmos és nyűgös, egyikünk bevonult vele a sötét és csendes hálószobába, és ott ringatta (az ágyon rugózva a legegyszerűbb), először folyamatosan nagyon hangosan sírt, aztán néha abba-abbahagyta, végül elhallgatott, akkor először megálltunk vele, aztán óvatosan leültünk, olyan 20 percet vártunk míg már nem mocorgott álmában nagyon, akkor óvatosan betettük a bölcsőbe. Ilyenkor néha kezdődött elölről az egész.

Az első hónapok után azért beállt egy rendszer, Berci kevesebbet sírt, minden nap mentünk sétálni, egész furán evett, fél éves koráig csak anyatejet, de csak napjában 4x: reggel 8, 12, 4, 8, és este 10-12 körül aludt el. Volt egy pár egész jó hónap mikor átaludta az éjszakákat, aztán megint nem.

3 hónapos korától csomót mászkáltunk, találkoztunk más anyukákkal, néha már le lehetett tenni (kezdődött a babaszékben magammal hurcolós időszak- vécébe, fürdőszobába is, amíg ki nem tudott mászni belőle), kedtett mocorogni, megfogni dolgokat.

Kívülről Bercike is mintagyerek volt, ha vendégek vagy védőnő vetődött a közelünkbe, mindig nyugodtan, érdeklődve, édesdeden nézelődött. (Esetleg átaludta.) A vendégek meg csodálkoztak hogy mit panaszkodunk annyit.

3 thoughts on “Az anyaság szépsége 1. rész

    • Sok szempontból szerencsés, hogy épp 9-15 éves koromban volt nálunk egy rettenetes kistestvér/unokatestvér-dömping: ha valamit megtanultam, hát az volt, hogy minden gyerek más, és a legtöbbjük rengeteget sír. Továbbá bokáig háton büfiznek és pelenkázás közben lepisilnek, és ez már csak így van, ez feature, nem bug 🙂 Szerintem ezt tényleg hatékonyabban tudatosítani kéne a leendő anyukákban 🙂

    • keknyul: hát ez jól esik, ennek örömére összeszedem magam, de még biztos nem érek el a jelenig ma. annyit elárulok hogy heppi a folytatás (majdnem endet írtam, pedig nem is)
      tapsi: igen, most már biztos nyugodtabban fogadnám a viszontagságokat, de talán kicsit több volt annál hogy sírós, de biztos vannak még problémásabb gyerekek.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s