Dolgok amiket nem értek

– Ha az emberek többsége úgy érzi, hogy az élet túl sok követelményt állít eléjük, és ők ezt nem bírják/már nem sokáig fogják így bírni, mert mindig csak teljesíteni kell, és nincs elnézés, bíztatás, meghittség, állandóság stb, szóval ha ezzel ennyien így vagyunk, akkor mért nem tudunk rajta változtatni? Akik tudnának azoknak meg pont így jó? A munkahelyemen úgy látom nagyon sokan adják fel a küzdelmet és állapítják meg hogy nekik ez nem megy, ők ehhez túl gyengék vagy betegek, és onnantól arról szól az életük hogy ezt próbálják a leszázalékolási bizottsággal is elfogadtatni. A kormány meg erősködik, hogy irgum-burgum, növelni kell a foglalkoztatottságot, de képzelem hogy megint szigorításokat meg a bürokrácia továbbduzzasztását tervezik, persze érdemi eredmény nélkül (maximum hogy még néhány tényleg rászoruló skizofrén kiesik a rendszerből).

– Ha mindenki szerint rossz hogy a karácsony ajándékdömpinggé degradálódótt, akkor mért csináljuk mégis?

– Ha szerintem is rossz hogy a karácsony ajándékdömpinggé degradálódott, akkor mért görcsölöm magam agyon rajta?

– Mért nem lehet enterrel belépni a freeblog személyes részébe, vagy mi annak a neve, ahol a jelszót kéri? (Különben tetszik az új freeblog, pl. hogy lehet válaszolni a kommentekre.)

7 thoughts on “Dolgok amiket nem értek

  1. “- Ha mindenki szerint rossz hogy a karácsony ajándékdömpinggé degradálódótt, akkor mért csináljuk mégis?”

    Szívemből szóltál. A karácsony nekem évekig arról szólt, hogy kínlódok a vásárban, hogy mit vegyek a barátaimnak/osztálytársnak, akit húztam. Aztán megbeszéltem a barátaimmal, hogy hagyjuk az ajándékozósdit, és azóta boldogság van.

    Viszont volt már olyan, hogy rábukkantam valamire, hogy “jé, ennek xy hogy örülne!” és megvettem, és odaadtam neki csak úgy, és az a legnagyobb meglepetés, hiszen nem is számít rá.

    Szóval időnként jó ajándékozni, csak nem vezényszóra.

    • én, meg ezt az egészet élvezem. Nincs rá pénzem, se időm és katasztrófálisan választok ajándékot, de ettől még jó buli.

    • Hétvégén voltam egy önismereti tréningen, ahol mindenféle szempontból pontoztuk egymást meg magunkat. Kivétel nélkül mindenki szeretett volna népszerűbb lenni, szerette volna, ha jobban bevonják a többiek. Akkor miért nem vonjuk be egymást? Ez nem ilyen egyszerű.

      Ami meg az ajándékot illeti: egyetemistaként még elmegy, ha kis értékű dolgot vagy esetleg saját készítésűt adok, de amint elkezdek dolgozni, a család tőlem is elvárja majd, hogy fejenként 10 ezreket költsek DVD-kre, könyvekre (amihez mellékeljük a blokkot, hogy ki tudja cserélni), ruhákra. Az unokabátyám minden évben siránkozik, hogy az 5 éves fia nem tud semmilyen játéknak örülni, mert már annyi van neki. De nem lehet ajándék nélkül menni. Nem illik.

    • Ez nagyon családfüggő. A lányom pl születésnapjára kapott csillió dolgot, mégis a legjobban annak örült, hogy az anyja a szekrénye két polcát berendezte babaháznak, 90%ban házi készítésű beltérrel. Nem a pénzről szól, hanem a belefeccölt energiáról, ami persze lehet az is, hogy rommá dolgoztad magad a gyerek PS3-jáért, de nálunk spec ez soha sem volt divat (és sztem Sulemia családjában sem).
      Egyébkéntmeg a szeretetet, odaadást, tiszteletet stb. nálam elvárni nem lehet, max kiérdemelni. Az elvárásra nekem dafke a válaszom, elég stabilan.

    • Ja, pont ez az, én is igyekszem belazulni, de azért mégiscsak ott vannak a társadalmi elvárások. Amikor a nagyobbik kicsi volt, vele még megtehettük hogy kapott egy keményfedeles mesekönyvet meg egy markolót, mondván a nagyszülők úgyis elhalmozzák ajándékkal (és úgy is lett). De már nagyok, kívánságaik vannak, amiket tiszteletben kell tartani. Bár még mindig ez lenne az egyszerűbb része (16 db bionicle figura :)), négyünkön kívül a családnak még van 11 tagja, és még ehhez jönnek a barátok meg munkahelyi húzás, szerencsére csak a férjemnek, ha jól tudom.

    • hála a tervezőnek, ilyen kihúzzuk egymást dologban utóljára álltalánosban vettem részt. A családdal, meg néhány éve megbeszéltük, hogy próbálunk a legfiatalabb generációra szorítkozni ajándékozásilag. Egymásnak egymást adjuk (ez most durván nyálasan hangzik, de azóta érzem meghittebbnek a családi karácsonokat, amióta ez az anyag iteher lekerült a vállunkról, azóta önfeledt), meg maximum valami jelképeset, sálat, zoknit ilyesmit (itt jegyezném fel, hogy ilyenkor kapom a legjobb zoknikat).
      A nagyszülőknek (a mieinkenek), meg lassan tradíció szinten csináljuk az ajándékot, unokás éves naptárat, unokás franciakártyát, ilyeneket, szigorúan hendméd. Ok, könnyű ez nekem monnyuk, mert tíz évig használtam grafikus szoftvereket és Kedvesem irodából hoz nyomtatópatront és papírt, de ha nem ez lenne a lehetőség, akkor csinálnám azt ami épp van (egy évben pl mindenki kapott használt bringaláncból állati jó kulcstartót).

    • Naptár az nálunk is van tradicionálisan, a photoimpressionben van sablon. Régen csak a nagyszülők kaptak, de pár éve öcsém is bejelentette rá az igényét, mivel jelöljük rajta a családi ünnepeket, ez neki sokat segít. Mi aputól kapunk patront 🙂 Tavaly karácsony előtt anyu adott fotópapírt is, “csak úgy” 🙂 Meg most már a kézműves ajándékokra rá lehet fogni hogy azért gagyi mert együtt csináltuk a gyerekekkel.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s