igaz, nem dupla vak

mostanában egy csomó új dolgot próbálok ki, és megfigyelem az eredményt (meg le is írom, úgy tűnik a temporális lebenyem tehet róla)

– van ugye az oltás, hát attól se életveszélyes szövődményeket nem kaptam, meg egyelőre influenzás se lettem, szóval vagy véd vagy nem találkozott a szervezetem a vírussal, viszont mindenképpen keveset aggódok azon, hogy elkapom.

– meg ugye van az omega3, és igen, határozottan valószínű, hogy elképzelhető hogy alapvetően, általánosságban véve jobb a kedvem, emellett a haragot is intenzívebben élem meg mint eddig. mától azt tesztelem hogy ettől eszem-e mostanában többet, meg azért is mert nem lehet kapni a dm-ben.

– a lakáseladás terén azt teszteljük, hogy az előre fizetős ingatlanos cég beválik-e, akik előre vállalják hogy milyen módokon fogják hirdetni a lakást, de nem a saját nevükben hanem a minekben, és persze jutalék sincs. eddig öt ingatlanos cég és két érdeklődő keresett meg minket rajtuk keresztül, az ingatlanosok próbáltak rábeszélni hogy mégis hadd hirdessék meg ők (az egyik attól a cégtől volt amelyik már fél éve “nagy sikerrel” hirdeti, annyira hirdetik hogy még a saját alkalmazottaik sem tudnak róla), egy hölgy kérdezte hogy hogy válik be ez a cég, egy úr viszont azt állítja hogy megveszi a lakást amint eladta az övét.

– na meg itt van a ritalin, amit ma délután vettem be mert be akartam fejezni az utolsó előtti cikket és nagyon álmos voltam. mérsékelten pörgök, befejeztem.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s