Mire nem jó egy keresztény hét, az ember olyan programokon is részt vehet, amin magától sose jutna eszébe. Semmi bajom a fogyatékkal élőkkel, sokkal inkább azzal hogy néhány társamtól övezve kiálljak eléjük egy színpadra és bugyuta, általam többnyire ismeretlen keresztény gyerekdalocskákat énekeljek. Azt a részét utáltam is, amennyire csak lehetett.

Utána viszont körbementünk a szobákba, és azoknak is énekeltünk, akik annyira betegek hogy ki sem tudtak jönni. Megrázó volt felnőtteket-gyerekeket látni, akik a világnak csak egy szeletét fogják fel, emellett sokan testi fogyatékosok is, vannak vakok, mozgássérültek, meg olyanok akik csak feküdni tudnak. Ennek ellenére a legtöbben kifejezték valamilyen módon,  hogy örülnek nekünk, és a zenének (melynek pedig professzionális jellege ugye hagyott némi kivetnivalót maga után.) Nem tudom eldönteni, hogy a születésétől fogva vak, a tolószékben testét himbáló kisfiú látványa volt a megrendítőbb, vagy a 17 éves srácé, aki 2 éve vigil kómában fekszik egy motorbaleset után. Nem mondom hogy nem nyeldestem a könnyeimet időnként.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s